2011. április 14., csütörtök

Könyvajánló: Mennyei örömök klubja

Amikor a könyvtárban jó olvasnivaló után nézelődtem a cél mindenképp valamilyen ázsiai könyv volt. Erre teljesen véletlenül bukkantam rá, a sok kanji a borítóján keltették fel az érdeklődésem, ráadásul a cím - lehet csak nekem- elég kétérzelműre sikeredett, mé gha a lehető legjobb szándékkal is választotta ezt az író. Miután olvastam a hátulját nem jöttem hatalmas izgalomba, mert számomra túl magasztosnak tűnt:
Négy anya, négy lány, négy család története bontakozik ki a különlegesen megírt könyv lapjain. 1949-ben négy kínai emigráns fiatalasszony találkozgat San Franciscóban, hogy dim sumot egyen, madzsongot játsszon, de főleg azért, hogy meséléssel szórakoztassák egymást. Kibeszéletlen bánat és remény hívta életre a Mennyei Örömök Klubját, ahogy társaságukat nevezik, de ami összetartja, az a fennmaradás és a felemelkedés hihetetlenül erős vágya. Negyven év múlva lányaik folytatják a történetet, ki- ki a magáét. Amy Tan a rá jellemző érzékenységgel bogozgatja az anyák és lányok bonyolult, néha sérelmekkel teli, máskor gyengéd, szerető kapcsolatának szálait. Titkok tárulnak fel, míg mások kagylóhéja feltörhetetlenül bezárul, és a szálak végérvényesen összekuszálódnak, mert anyák és lányok elszakíthatatlanul összetartoznak matriarchális gyökerű életük misztértiumában.
Ennek ellenére nagyon kellemesen csalódtam.

Nehéz lesz erről a könyvről írni. Annyi mindent kaptam az egyes történetektől… El kell olvasni ahhoz, hogy bárki megérthesse.
De kezdjük az elején. Négy kínai nő (An-mei Shu, Lindo Jong, Ying-ying St. Clair, és Jing-mei anyja) amerikába emigrál/menekül Kínából a Japán támadások elől. Mindegyikük gyerekkora teljesen más volt, és mind máshogy kerültek a tengerentúlra. Amerikában létrehozzák a Mennyei örömök klubját, mely arra hívatott, hogy havonta összeülnek mindig más házában és esznek-isznak, madzsongoznak és beszélgetnek arról mik történtek velük.
A könyv a négy nő, és az ő lányaik (Jing-mei Woo, Waverly Jong, Lena St. Clair, Rose Hsu Jordan) életéből mutat be egy-egy fontos pillanatot/eseményt. Mindegyiküktől több rövidebb novellát olvashatunk, amelyekben gyermekkorukból, és a későbbi felnőtt korukból láthatunk egy-egy eseményt. Ezen történetek teljesen különböznek, mégis hasonlóak. Összekapcsolja őket az anya-lánya viszony mikéntje.
A kínai anyáknak szembe kell néznie Amerikával és az ottani kultúrával, megőrizve magukban saját szeretett kultúrájukat, ugyan akkor gyermekeiket mindkét szellemre meg akarják tanítani a megfelelő értékeket ötvözve. Ez természetesen elsőre nem sikerül, talán egyiküknek sem, de el kell fogadniuk lányaikat amerikaiként és megpróbálni őket a helyes irány felé terelgetni a tanácsaikkal, hogy megtalálják magukban mindkét kultúrát.
Azt gondoltam, majd lesz nyolcuk közül egy kedvencem, akinek a novelláit majd jobban fogom várni, de mindegyiket iszonyatosan vártam. Az író végig megtartotta az érdeklődésem, úgy éreztem magam, mintegy folytatásos sorozatban, amikor a legjobb résznél hagyják abba, és csak másnap tudod elolvasni a folytatást. Ez azért volt így, mert nem tudtam csak egy szereplőtől elolvasni az összes novellát, mert elég furmányosan – és okosan - osztotta fel őket. Négy blokkra lettek osztva, és az egyes blokkokon belül is négy történet van, az elsőben az anyák mesélnek, a másodikban és harmadikban a lányaik és végül újra az anyákat olvashatjuk, mint egy lezárást, magyarázatot vagy hozzáfűzést gyermekeik történetéhez.
Mindenkinek ajánlom, hogy ne nagy szünetekkel olvassa a könyvet, mert egy idő után bele lehet kavarodni abba, hogy kivel mi is volt, vagy hogy ennek most kicsoda is volt az anyukája. Javaslom az elején a listavezetést, felírni anyák, lányok és sorban kivel mi volt. Én sokat lapozgattam a könyv hátuljába, mert nagy kihagyásokkal tudtam csak elolvasni. Ti ne essetek ebbe a hibába. :D
Utána kerestem neten a könyvnek és meglepetésemre kidobott egy filmet, amit mindenképp megakarok nézni, még ha tudom is, hogy a könyvhöz képest nagy csalódás lesz, mert szerintem nem fog tudni annyi dolgot megmutatni nekünk.
http://www.port.hu/mennyei_oromok_klubja_the_joy_luck_club/pls/fi/films.film_page?i_film_id=39007&i_city_id=3372&i_county_id=-1&i_topic_id=2
Az anyák szinte már misztikus kínai mondásai, tettei, lányaik számára csak kínai babonának tűnnek, amiket nem értenek a „modern” amerikai felfogásukkal, mégis szüleik azok, akik teljes valójában látják a világot, látják az embereket, látják lányaikat. Ugyanakkor lányaiknak is, ha részben is meg kell találnia kínai énjét, hogy képes legyen kiállni magáért az amerikai közegben.
Az anyák közül egyikük sem sajnálkozott amiatt, hogy lányuk nem „teljesen” kínai, csupán szomorú belenyugvással törődtek bele, és szerették lányaikat olyannak. Lehet, ez így most furcsának tűnik, hogy én és a könyv is elítéli az amerikai kultúrát, pedig nem. Csupán a kettő teljesen más, és egy anya se más hagyományait akarja a gyerekének átadni, hanem a sajátját.
Remélem, én is képes leszek legalább egy kicsit –ha nem is teljesen - olyan bölcs anya lenni és igazán látni leendő lányom, vagy talán fiam, mint ők.

Idézetek:
"Nem értettem, mire gondol. Ezért felkapott egy papírcsíkot, és hangosan felolvasta, mi áll rajta, először angolul: - ne csatázz és ne szellőztesd a szennyesed nyilvánosan. A győztesek jutalma a föld. – Azután lefordította kínaira: - Nem szabad harcolnod és a szennyesedet mosnod egy időben. Ha győzöl, piszkos lesz a ruhád.”

"Még mindig nem értettem mit akar ezzel. Ezért felemelt egy másik papírcsíkot, és megint angolul olvasta először: - A pénzben gyökerezik minden gonoszság. Nézz szét magad körül, és áss mélyre. - Majd kínaiul. - A pénz rossz hatással van az emberekre. Nyugtalan leszel, és sírokat rabolsz miatta."

"Még most is emlékszem, hogy közben azon morfondíroztam, miért van az, hogy valamitől, ami ilyen finom volt, ennyire rosszul tudom érezni magam, miközben ha valami szörnyűt kihányok, attól ennyivel jobban leszek."

"Ha elveszíted az arcodat, An-mei – mondogatta Popo – az olyan, mintha beejtenéd a nyakláncodat a kútba. Az egyetlen módja, hogy visszaszerezd, ha te is utána ugrasz."

"Nagynéném nyelve olyan volt, mint a selyemszövetet éhesen faló olló."

"És aztán egy este, miután hiába könyörögtem, hogy vegyen nekem egy tranzisztoros rádiót, és emiatt egy órán keresztül mély hallgatásba burkolóztam, azt mondta:
– Miért gondolod, hogy hiányozhat neked olyasvalami, amid még sosem volt?"

"Mert ő a lányom, és én büszke vagyok rá, és én vagyok az anyja, de ő nem büszke rám."

„Fiú vagy lány, az Egyesült Államokban nem számít. Egyik sem fog gondoskodni rólad öreg korodra, nem igaz?”