Könyvajánló: Szent Johanna Gimi kritika, vélemény, amit akarsz :D

Hát igen... engem is megfertőzött. :D Bnőim végig idézték a SZJG-ből a nyarat, én mégis csak most álltam neki, nem tudom miért. Talán eleve a hideg ráz a túl rajongott dolgoktól, ez is kicsit közéjük tartozott. Most azonban már teljesen beszippantott az egész sorozat, nagyon el is gondolkodtatott és úgy éreztem megér egy bejegyzést a dolog. (a képek amiket a bejegyzésben láthattok, egy-két olyan oldalról szedtem, ahol azt találgatták talán így néz ki Kinga, talán ilyen Virág, vagy így néz ki Reni :) )

Pár szó a sztorijáról:
Rentai Renáta, aki nagyon szeret olvasni,(szinte minden elolvasott könyve kedvenc könyv lesz -ki érti ezt?-) és aki minta kamasz, gimibe kezd járni. A beilleszkedési problémák után kialakulnak a klikkek, Reni is megtalálja a baráti közösségét, és élete szerelmét: a suli legmenőbb srácát, egyben osztálytársát Cortezt. A sorozat főként Reniék hétköznapjairól, a suliról, az órákról olvashatunk, és ezt öleli körbe Reni viszonzatlan szerelme iránti epekedés, reménykedés és fordulatok,(igen, lesz egy pár facepalm jelenet) de nemcsak Reni életét követjük végig, hanem osztálya összes tagjával is bőven megismerkedünk.

Reni és Cortez

Először is le kell szögezzem, hogy a sorozat nem hibátlan, sőt! A nyelvezet robbant mód nincs túl bonyolítva, ami betudható annak, hogy főként nem az én korosztályomnak lett szánva, hanem a gimiseknek, és ált. sulisoknak. Nekik így sokkal jobban emészthető az egész. Másfelől, mivel Reni naplóját olvashatjuk és Reni a könyvben iszonyat jól ír (állítólag), jogosan tettem fel a kérdést, hogy ez akkor a naplóján miért nem látszik? Gondolom, az elsőnek említett ok volt erősebb, ezért lett tele ismétlésekkel (nem csak szó, ("SZJG sálamat", "rámolni", "mármint a kutyát" hanem szituációk, "forrócsokit ittunk" cselekvések "Hátra söpörte dús barna haját" "Nyomkodta a mobilját" (komolyan Cortez sose unta meg a telója nyomkodását... xD)
Azonban ha mindezen túl lépünk és elfogadjuk ilyennek, (ami nem nehéz) akkor egy igencsak jó könyvsorozatot markolászhatunk éjt nappalá téve.

Lássuk először a kötetek elején olvasható egy mondatos szlogeneket, amiket a könyv állít magáról.

Reni

"Egy gimi, ahova mindenki szívesen járna": A Szent Johanna Alapítványi suli. Budán. Tehát a tehetős, gazdag emberek kölkei járnak oda, mivel nem két forint ott a tandíj. (megy is a pazarlás, és dobálóznak a drága és felesleges karácsonyi és szülinapi ajándékokkal és a heti egy mozisással, ami valljuk be az átlag ember számára tök elérhetetlen) Állítólag a suliba bekerülés is nehéz, viszont érdekes módon Reni osztályának a 3/4-e bukásra áll majd mindenből, ami még menőnek(?) is számít. (itt hívnám fel az egyes számú és talán legfőbb rossz példamutató elemre a figyelmet) No de, ettől eltekintve elég szigorúak a szabályok (még ha hőseink mindig meg is szegik azokat :D) viszont minden hónapra jut egy buli (?) és a b-s osztály igazán meghozza az ember kedvét arra, hogy oda járjon.

"Egy sorozat, amely itt és most játszódik": Igen, pontosan. Olyan mintha olvasás közben ez tényleg meg is történne a Duna másik oldalán annyira mai, és ezért annyira hiteles.

"A srácok, akik olyanok mint te": És teszünk is egy nagyobb kitérőt, miért olyanok, amikor valójában nem. Vagy igen? :D
Igazából az összes karaktere eltúlzott. Legalábbis Reni osztályában járó diákok többsége az, (nah jó, az a-s lányok is eltúlzottak) a problémáik viszont erősen életszagúak. Én még az életben nem találkoztam olyan sráccal, mint Cortez, és komolyan én kívánom a legjobban, hogy bárcsak találkozhattam volna, de ilyen pasi nem létezik. Virág: ő a kedvenc karakterem, de ennyire sötét emberrel se futottam még soha össze, nyilván léteznek, valahol a kisegítő osztályok valamelyikében. Reni: talán az egyik legvalószerűbb karakter, nem hiába ő lett a főszereplő minden hibájával együtt, mert vele nagyon sokan tudnak azonosulni.

Zsolti

Én inkább úgy járnám körbe az osztályt és a karaktereket, hogy mindegyikük kapott egy jellemvonást vagy skillt, ha úgy tetszik, amit képviselhet. Kinga a versenyzést, Zsolti a kitartást, és sportolást, Reni: olvasás, bizonytalanság, Virág: gyermeki én, Cortez: a titokzatosság, magány, Dave: kocka és techmán... stb. Ezeken a szépen különválogatott és jól átgondolt karaktereken keresztül mutat be nekünk különböző valós problémákat és esetleg a megoldásukat. Lásd: Virágot a harmadik kötetben, vagy Zsoltit később. Ettől lesz egy kicsit váó érzése az embernek, mert ha jobban megnézzük mindegyik diákból van bennünk egy kicsi. És talán ahhoz húz mindenki a leginkább: 1. olyan szeretne lenni, mint az a karakter, 2. vagy pedig kicsit magára ismert benne. (légyszi, most senki ne kezdjen el filózni, hogy nekem miért Virág a kedvencem, kösz :D)
Tehát a srácok nem pontosan olyanok, mint te, de a problémáik olyanok. (viszonzatlan szerelem, gimi, csínytevések, barátságok) Itt viszont előjön a könyv talán megbocsátható hibája, a sok iskolás kioktatás, amikor az író a szereplőin keresztül elmondja miért nem jó lerészegedni, miért nézzük el a szülőknek, hogy szét féltik a fejünk, miért veszélyes az internet, és hogy az függőséget okoz, hogy jaj de rosszak a túl zsúfolt szórakozóhelyek és mennyire veszélyesek is, hogy 14 évesen ne kenjük szét az agyunkig magunkat, mert nem attól leszünk valakik, ne legyünk rasszisták (Macu behozatala, vagy Dave származásának folyamatos említése karácsony környékén) ne legyünk előítéletesek sem (lásd Peti karakterének megtartását az emósok létjogosultságának érvényesítése végett) és sorolhatnám. Ezek a már szinte szájba rágós részek mégis nagyon jók. Az olvasó többsége is olyan korú, mint a könyvben szereplő diákok, a SZJG osztály pedig nagyon menő, és ha ők azt mondják valamire, hogy antimenő, akkor az úgy is van. Ezekből a "leckékből" ha csak egyet megfogad a tizenkevés éves olvasó, már boldogok lehetünk, az íróról meg nem is beszélek mennyire. A kis okítások leginkább az írónő gondolkodás módját tükrözik a mai világról. (milyen meglepő :D főleg, hogy ő írta... :D) Azaz nála a cigi még talán belefér, bukásra állni és beszólogatni a tanároknak is (erre még visszatérek később) de ugye ezeket se szabad azért, (Reni mindig meg is jegyzi, hogy el ne felejtsük) és inkább rock vagy punk zene, mint hülye tuc tuc. (utóbbival mélységesen egyetértek).

Kinga

"A történet rólad is szól": Igazából az előző blokkban kifejtettem, hogy igen, rólunk is szól, mert ezekkel a problémákkal a legtöbb gimis szembe néz, szóval jah, rólam is szól. (vagy szólt, tekintve, hogy rég voltam már gimis)

"Gimisek, aki veled együtt nőnek fel": A kötetek nagyjából félévente kerülnek ki, és félévet is dolgoz fel mindegyik, így ez a megállapítás is helytálló. :D

"Egy közösség, aminek te tagja lehetsz": Ezt igazából nem tudom hova rakni. A b-s osztályba ziher, hogy nem tud senki bekerülni, tekintve hogy kitalált, tehát vagy az olvasás által leszel része, vagy pedig úgy, hogy eljársz SZJG találkozókra vagy egy netes oldalon szerep játékozod szét mindened.

"Döntések, amiket nehéz meghozni": Ez a mondat tér el talán a legjobban a többitől, mert ez az adott kötet történetéről kijelent valamit. Ahaaa... okos... és rendkívül találó... -_-

Virág

Nah, ha végig bírtad olvasni a szlogenekhez szánt kommentjeimet, akkor már csak egy egész kicsi van hátra a bejegyzésből. Megragadom az alkalmat, hogy szét dicsérjem az írónőt a humoráért  mert egyszerűen zseniális. Őszintén semmit sem érne az egész sorozat enélkül. Olyan oltások, beszólások és jelenetek vannak benne, amiket akár buszon vagy akár éjjel kettőkor olvasol szétröhögöd az agyad rajta.  (és igen, itt visszatérünk a tanárok iránti tisztelethez!)
A legfőbb humor forrás, hogy Reni osztálya finoman fogalmazva elég szabad szájú, és igazából azt mondanak a tanároknak, ami épp eszükbe jut, ez a humor szintjén tökéletes, mert visítva lehet rajta röhögni. (lásd Zsákot a hetedik kötetben. Most komolyan nem az volt a legzseniálisabb rész, amikor kifeküdt napozni? :D) Jobban belegondolva viszont elég elkeserítő, hogy ennyire nem tisztelik a tanáraikat. Nem gondolom, hogy bármelyik tanárnak über hatalmas tisztelet járna, mert ők aztán valakik, de én úgy gondolom annyi jár nekik is, mint minden embernek. Pont.

Hogy szóljak pár szót kedvenceimről is (Virág és Ricsi) készültem pár idézettel:
Virágot ahogy a könyvben is sokszor leírják nem lehet nem szeretni. Minden hibájával együtt nagyon megkedveltem. Ricsi is kb. ugyan az a kategória, én nem is értem, miért nem őt fanolják annyira. Cortez... pfff. :D

Virág:

„- Váááá! – üvöltötte futás közben, aztán megtorpant, pont a dobbantás előtt. – Nem merem – fordult a tanárnőhöz.”

"- Köki – bólintott – Öööö, izé – tette hozzá. – Kábé hol tartunk? 
– Virág! – csóváltam a fejem – Az utolsó oldal. 
– De az üres – csodálkozott. 
– Mármint az utolsó teleírt oldal – sóhajtottam. 
– Úúúú, megvan."

Ricsi:
"Reni üzente: Virág a legjobb barátom, és csak annyi, hogy soha nem kívánhatnék neki jobb barátot nálad. És ezt komolyan mondom.
Reni üzente: Itt vagy?
Reni üzente: Hahó. Ricsi?
Ricsi üzente: Itt. Csak Zokogok. Ez annyira szép.

Ricsi

Reni üzente: Hülye!
Ricsi üzente: Jól van már. Értem. Kösz. Meg minden. Tudod, hogy imádom Emót.
Reni üzente: Tudom.
Ricsi üzente: Csak ne akarna kis zsiráfot, *****us."

"– Megdobott? Hogy lehet valaki ennyire gyerekes? – sóhajtotta Ricsi gondterhelten, aztán meglátta a kezemben a Kinder tojást, és azonnal követelni kezdte a benne lévő játékot."

"-Ezt vegyétek figyelmeztetésnek. Más. Pósa! 
– He? – nézett fel álmosan Ricsi. 
– Talán tessék – ciccegett az ofő. 
– Bocs – legyintett Ricsi. 
– Talán bocsánat. 
– Oké. 
– Talán rendben! – kerekedett el Haller szeme. – Na, most már azt se tudom, mit akartam mondani – vakargatta a fejét."

Egy utolsó észrevételem lenne még a sorozattal és Cortezzel kapcsolatban. Hogy ez mennyire prűd! Cortez elméletileg 18 éves és fiú. Nem hiszem el, hogy elég neki hogy csak megöleli és megcsókolja Renit 9 hónapon keresztül. Ilyen a világon nincs, bocs. :D Persze, nyilván ez a rész az olvasók korosztálya miatt maradt ki teljesen, de mivel ilyen dolgokkal is "szembe kell néznie" a fiatalságnak, érdemelt volna pár szót. :)

Összességében egy igencsak jó sorozatot lapozgathatunk, és külön érdem, hogy végre egy magyar író sorozata van ennyire fanolva. Én mindenképp a (eddig meg nem született) gyerekem kezébe nyomom majd, (ha lány) remélve, hogy hatni fog rá. Pozitív értelemben. :)
Természetesen most sem sikerült teljesen összeszednem a gondolataim, de azt hiszem míg kellően lusta vagyok arra, hogy tökéletesen felépítsek egy bejegyzést, ez nem is fog változni, és csak remélem, hogy nem csapongtam össze-vissza.

És hogy pár felkapott szlogennek köszönjek el:
Read SZJG, Keep calm and find your Cortez Ricsi! :D

----------------------------------------------------

UPDATE!

Mivel az előző hosszú bejegyzésem még csak az 1-7-ig lévő kötetre vonatkozott szeretném kicsit kiegészíteni most, hogy sikerült kiolvasnom a nyolcast is. (Néhol el-el ejtek egy kis spoilert.)

1. Jó lett a vége. Nem lett sem túlzottan pátoszos, sem pedig hatalmas fordulatokkal teli. Olyan egyszerű volt, mint az egész sorozat maga.
2. És igen. Végre nem mondhatom azt, hogy prűd a sorozat. :D
3. Számomra kicsit furcsán túl lett ragozva ez a "jaj mindjárt felnőtté válok dolog". Mintha az valami konkrét időponthoz lenne kötve. (például ahhoz, hogy elballagnak vagy nem járnak többet suliba) Én nem emlékszem hogy valaha is azon filóztam volna, hogy "jaj mindjárt felnövök!:O". Szerintem minden jön magától az ember életében és ehhez fokozatosan növünk fel és egyszer csak úgy érezzük, de lennénk újra 15 évesek, vagy fiatalabbnak, mert gyereknek lenni a legjobb.
4. Komolyan nem értem minek kellett Arnoldnak adni egy enyhítő sanszot a nyolcasban. Sose gondoltam totál szemét karakternek, elvoltam vele, de a nyolcasban ezzel kb. elérte, hogy sose szeressem meg.
5. Hogy a viharba ment át az egész 12 b. az érettségin? Oké, hogy röhejesen egyszerű, de Virág matekból, vagy Ricsi kémiából? Áhh. :D

+1. Van dedikált példányom a nyolcasból! :3

Köszönöm, ezt a sorozatot az írónőnek! :) I <3 SZJG! :)

Könyvajánló: Murakami Haruki - A határtól délre, a naptól nyugatra

Már pár hónapja nagyon nehezen tudom rávenni magam, hogy neki üljek egy-egy regénynek. Egy ideje mangák, meg Oxford bookworms könyveken kívül nagyon mást nem olvastam. Aztán egyik nap egy hirtelen ötlettől sugallva levettem a polcról Agatha Christie-től a Halloween és halál című könyvet, ami történetesen párbaj könyv is, és nagyon meghozta a kedvem az olvasáshoz. Most mégsem arról szeretnék írni, hanem az utána olvasott regényről, Murakami Haruki - A határtól délre, a naptól nyugatra című könyvéről.

Elég régóta szemeztem már az íróval, mert szeretek ázsiai íróktól olvasni. Sokszor van, hogy csalódom bennük, de néhánynak olyan megfoghatatlan hangulata van, ami miatt mindig szeretnék más írótól is olvasni, akár csalódom, akár nem.
Mindig, amikor könyvtárba megyek megnézem a népszerű könyvek polcát, ahol a most felkapott írók könyveit rakják ki, ha éppen végre valaki vissza viszi, mert azok általában nincsenek bent. Nagyon nagy mákomra, amikor bementem a könyvtárba pont bent volt, Philip K. Dick - A Titán játékosai mellett, így mindkettőt elhoztam. :D

A könyvben egy egyke fiú Hadzsime elmeséli életének egy nagyobb szeletét. Fontos volt kiemelni, hogy Hadzsime egyke, mert akkor, amikor ő született minden családban legalább két gyerek volt, és a legtöbben furcsának tartották azokat, akik egyedüli gyerekek. Hadzsimének ezért egy barátja sem volt, addig amíg Simamoto meg nem jelent. Mindketten egyedüli gyerekek, és egyiküknek sincs barátja, talán ezért is lett nagyon szoros a kapcsolatuk Azonban az iskola végével mindketten máshova jelentkeztek tovább tanulni. Hadzsiméék pedig el is költöznek, így elváltak egymástól.
25 év elteltével Hadzsime kiküzdött magának egy kis boldogságot, családja lett és olyan munkát végez, amit szeret csinálni.  Simamoto ekkor bukkan fel, felforgatva ezzel Hadzsime egész addigi életét.

Mindig úgy érzem nagyon nehéz dolgom van, ha olyan könyvet olvasok, ami egyszerűen tetszik, de nem tudom megfogalmazni, hogy miért. Mindig ujjongok, ha sikerül a megfelelő szóval körül írnom, azt amit gondolok, de ez általában 50%-ig sikerül. Most azért megpróbálkozom vele. :D
Alapjáraton nem kedvelem a melankólikus/szomorú hangvételű történeteket. Ez is valamennyire ebbe a kategóriába sorolható, mégis érdekelt, hogy mi lesz Hadzsimével. Nem azért, mert annyira hihetetlenül imádni való karakter, hanem ezért, mert a maga módján egy egyszerű ember, akinek vannak hibái, és érzései, amik végig kísérik az életét.
Simamotót kiskorában még igen, viszont felnőttként már nem kedveltem. Nem azért, mert ő a csúnya gonosz harmadik, aki elcsábít egy családtól az apát és férjet, hanem mert nem szeretem a hozzá hasonló nőket. Minden nőnek titokzatosak kell lennie valamennyire, de ő nem titokzatos volt, hanem egyszerűen nem mondott magáról semmit. Megfoghatatlan volt Hadzsime számára és mivel ő mesélt, ezért számunkra is az lett. Csak találgathattunk, hogy mivel foglalkozik, milyen élete volt. Még mindig nem tudom eldönteni, hogy a logikám szerint kikövetkeztetett háttér valós-e, és ez nagyon bosszant. A végére már azt sem tudtam eldönteni, hogy mi valós és mi nem az. Tudom elég ellentmondó, és logikátlan ezek után, de azért is volt számomra megkapó az egész, mert nem tudtam sokszor biztosat következtetni, biztosnak vélni bármit is.

Már alig várom, hogy elolvashassam Haruki leghíresebb könyvét a Norvég erdőt. Megpróbálom majd valahol olcsón beszerezni.

Könyvajánló: Hetalia? :O

Jéghideg citromos ásványvizet szürcsölgetve, várva a meggymártás lehűlését, írom eme bejegyzést. Sokan fognak érte utálni valószínűleg, de ízlések és pofonok, szokták mondani.

Úgy éreztem, ideje a népes (igen, népes!) Hetalia fanok közé beállnom, és pont kapóra jött, hogy tesóm kihozta az első két részt a könyvtárból. Mindig is izgalmasnak találtam azt az ötletet, hogy az különböző országokat egy ember testesíti meg, és kíváncsi voltam hogy mit tud ezekkel a félkész karakterekkel kezdeni egy író.A könyv elkezdésekor az első gondolatom a színes oldalak láttán azt volt, hogy hmm... ez lehet jó lesz. Utána jöttek a fekete-fehér oldalak…

A rajzstílus egyáltalán nem jött be, sok helyen rengetek az apró pici kocka, amikbe könnyű bezsúfolni az elnagyolt rajzolású figurákat. Olvastam az íróról, hogy Amerikában tanul valamelyik egyetemen. Erről rögtön az jutott eszembe, hogy az egész (leszámítva az átkötő oldalakat) kb. úgy néz ki, mintha unatkozott volna egy-egy előadáson és firkálgatott volna egy rövid kis történetet. És pont ezért alig ismertem fel a karaktereket, oké Japán meg volt, meg Magyarország, de a többi? :O

Az első 20 oldalig egyáltalán nem jöttem rá, milyen olvasási sorrendben kell olvasni, mert számomra annyira nem volt egyértelmű mi-mi után jött, hogy keverhettem is a képkockákat. A másik furcsaság, pedig az, hogy az egész első és második kötet ilyen rövid egymáshoz nem kapcsolódó részekből állnak, és párszor azt vettem észre, hogy olyan mintha más rajzoló rajzolná a részeket. Vagy csak elfáradt néhol a mangaka?
A poénok számomra nem voltak viccesek. Sokszor nagyon zavaró volt, hogy el kellett olvasnom, a poén felfogásához az apró betűs ötmondatos körítést, hogy leessen: „Jah, ez poén akart lenni.” Pedig sose voltam rossz történelemből és a különböző országok alap-jellemvonásival is tisztában vagyok.Olyan az egész manga, mintha csak kitalálta volna, hogy nah, vannak az országok, ezek jelleméből kiemelek párat, eltúlzom őket, amikkel végig poénkodom majd a manga nagy részét, oszt csá. A történet meg majd aszerint alakul, hogy mi volt a történelemben, és nem is csinálok sok összefüggő részt, hanem innen-onnan bevágok majd dolgokat. Azt sem értettem, hogy például, ha Magyarország egy ember, akkor hogy lehet annak uralkodója Mária Terézia? Ezek a karakterek képviselik az országaikat? De akkor az uralkodók minek vannak, ha nem tárgyalnak háborús ügyekben? Nem értem :(
Három szereplőt viszont ki lehet emelni az első pár részek láttán, Németországot, Olaszországot és Japánt. Ezzel a trióval igazából nincs semmi baj, csak az hogy Olaszország olyan szintre fejlesztette az idegesítő státuszát, hogy képtelen vagyok még csak a fejére is ránézni.
Vele kapcsolatban bejött, hogy nagyon szereti a pasztát, Japánnál pedig, hogy mindent tud miniatürizálni, de itt ki is fújt a tetszés. Ausztria nagyon bishi lett, Magyarországra meg könnyezésig pislogtam a szemem. „Adjátok vissza a földeket”? Szerintem, ennyire behatároltak nem vagyunk, mint amilyennek az első kötetben tűntünk. Viszont a karakter aranyossága és érvényesülni próbálása tetszett.

Miután kihevertem a manga okozta sokkot, úgy döntöttem, hogy megnézem az animét, hátha az sokkal jobb lesz. De nem lett! Ugyan úgy káosz az egész, mint a mangában, csak a karakterek színesek, mozognak és viszonylag jó szinkronhangokat hallunk,(pl: Németországé, vagy Japáné, Angliáé vagy M.o-é is nagyon jó) akiknek szerintem az első pár résznél parancsba adta a szerkesztő, hogy hadarják végig a részek nagyobb hányadát, mert csak öt percet kaptunk mindegyikre srácok. A ending zenéjéről meg nem is szólok inkább… -_-”

Tudom, erősen lehúztam az egészet, és előre is sajnálom, ha valakit megbántottam vele, de így érzek. Asszem kár volt ezt a Hetalia dolgot erőltetni nálam. :/

Könyvajánló: Mennyei örömök klubja

Amikor a könyvtárban jó olvasnivaló után nézelődtem a cél mindenképp valamilyen ázsiai könyv volt. Erre teljesen véletlenül bukkantam rá, a sok kanji a borítóján keltették fel az érdeklődésem, ráadásul a cím - lehet csak nekem- elég kétérzelműre sikeredett, mé gha a lehető legjobb szándékkal is választotta ezt az író. Miután olvastam a hátulját nem jöttem hatalmas izgalomba, mert számomra túl magasztosnak tűnt:

Négy anya, négy lány, négy család története bontakozik ki a különlegesen megírt könyv lapjain. 1949-ben négy kínai emigráns fiatalasszony találkozgat San Franciscóban, hogy dim sumot egyen, madzsongot játsszon, de főleg azért, hogy meséléssel szórakoztassák egymást. Kibeszéletlen bánat és remény hívta életre a Mennyei Örömök Klubját, ahogy társaságukat nevezik, de ami összetartja, az a fennmaradás és a felemelkedés hihetetlenül erős vágya. Negyven év múlva lányaik folytatják a történetet, ki- ki a magáét. Amy Tan a rá jellemző érzékenységgel bogozgatja az anyák és lányok bonyolult, néha sérelmekkel teli, máskor gyengéd, szerető kapcsolatának szálait. Titkok tárulnak fel, míg mások kagylóhéja feltörhetetlenül bezárul, és a szálak végérvényesen összekuszálódnak, mert anyák és lányok elszakíthatatlanul összetartoznak matriarchális gyökerű életük misztértiumában.

Ennek ellenére nagyon kellemesen csalódtam.

Nehéz lesz erről a könyvről írni. Annyi mindent kaptam az egyes történetektől… El kell olvasni ahhoz, hogy bárki megérthesse.
De kezdjük az elején. Négy kínai nő (An-mei Shu, Lindo Jong, Ying-ying St. Clair, és Jing-mei anyja) amerikába emigrál/menekül Kínából a Japán támadások elől. Mindegyikük gyerekkora teljesen más volt, és mind máshogy kerültek a tengerentúlra. Amerikában létrehozzák a Mennyei örömök klubját, mely arra hívatott, hogy havonta összeülnek mindig más házában és esznek-isznak, madzsongoznak és beszélgetnek arról mik történtek velük.
A könyv a négy nő, és az ő lányaik (Jing-mei Woo, Waverly Jong, Lena St. Clair, Rose Hsu Jordan) életéből mutat be egy-egy fontos pillanatot/eseményt. Mindegyiküktől több rövidebb novellát olvashatunk, amelyekben gyermekkorukból, és a későbbi felnőtt korukból láthatunk egy-egy eseményt. Ezen történetek teljesen különböznek, mégis hasonlóak. Összekapcsolja őket az anya-lánya viszony mikéntje.
A kínai anyáknak szembe kell néznie Amerikával és az ottani kultúrával, megőrizve magukban saját szeretett kultúrájukat, ugyan akkor gyermekeiket mindkét szellemre meg akarják tanítani a megfelelő értékeket ötvözve. Ez természetesen elsőre nem sikerül, talán egyiküknek sem, de el kell fogadniuk lányaikat amerikaiként és megpróbálni őket a helyes irány felé terelgetni a tanácsaikkal, hogy megtalálják magukban mindkét kultúrát.
Azt gondoltam, majd lesz nyolcuk közül egy kedvencem, akinek a novelláit majd jobban fogom várni, de mindegyiket iszonyatosan vártam. Az író végig megtartotta az érdeklődésem, úgy éreztem magam, mintegy folytatásos sorozatban, amikor a legjobb résznél hagyják abba, és csak másnap tudod elolvasni a folytatást. Ez azért volt így, mert nem tudtam csak egy szereplőtől elolvasni az összes novellát, mert elég furmányosan – és okosan - osztotta fel őket. Négy blokkra lettek osztva, és az egyes blokkokon belül is négy történet van, az elsőben az anyák mesélnek, a másodikban és harmadikban a lányaik és végül újra az anyákat olvashatjuk, mint egy lezárást, magyarázatot vagy hozzáfűzést gyermekeik történetéhez.

Mindenkinek ajánlom, hogy ne nagy szünetekkel olvassa a könyvet, mert egy idő után bele lehet kavarodni abba, hogy kivel mi is volt, vagy hogy ennek most kicsoda is volt az anyukája. Javaslom az elején a listavezetést, felírni anyák, lányok és sorban kivel mi volt. Én sokat lapozgattam a könyv hátuljába, mert nagy kihagyásokkal tudtam csak elolvasni. Ti ne essetek ebbe a hibába. :D

Utána kerestem neten a könyvnek és meglepetésemre kidobott egy filmet, amit mindenképp megakarok nézni, még ha tudom is, hogy a könyvhöz képest nagy csalódás lesz, mert szerintem nem fog tudni annyi dolgot megmutatni nekünk.
http://www.port.hu/mennyei_oromok_klubja_the_joy_luck_club/pls/fi/films.film_page?i_film_id=39007&i_city_id=3372&i_county_id=-1&i_topic_id=2

Az anyák szinte már misztikus kínai mondásai, tettei, lányaik számára csak kínai babonának tűnnek, amiket nem értenek a „modern” amerikai felfogásukkal, mégis szüleik azok, akik teljes valójában látják a világot, látják az embereket, látják lányaikat. Ugyanakkor lányaiknak is, ha részben is meg kell találnia kínai énjét, hogy képes legyen kiállni magáért az amerikai közegben.
Az anyák közül egyikük sem sajnálkozott amiatt, hogy lányuk nem „teljesen” kínai, csupán szomorú belenyugvással törődtek bele, és szerették lányaikat olyannak. Lehet, ez így most furcsának tűnik, hogy én és a könyv is elítéli az amerikai kultúrát, pedig nem. Csupán a kettő teljesen más, és egy anya se más hagyományait akarja a gyerekének átadni, hanem a sajátját.

Remélem, én is képes leszek legalább egy kicsit –ha nem is teljesen - olyan bölcs anya lenni és igazán látni leendő lányom, vagy talán fiam, mint ők.

Idézetek:

"Nem értettem, mire gondol. Ezért felkapott egy papírcsíkot, és hangosan felolvasta, mi áll rajta, először angolul: - ne csatázz és ne szellőztesd a szennyesed nyilvánosan. A győztesek jutalma a föld. – Azután lefordította kínaira: - Nem szabad harcolnod és a szennyesedet mosnod egy időben. Ha győzöl, piszkos lesz a ruhád.”

"Még mindig nem értettem mit akar ezzel. Ezért felemelt egy másik papírcsíkot, és megint angolul olvasta először: - A pénzben gyökerezik minden gonoszság. Nézz szét magad körül, és áss mélyre. - Majd kínaiul. - A pénz rossz hatással van az emberekre. Nyugtalan leszel, és sírokat rabolsz miatta."

"Még most is emlékszem, hogy közben azon morfondíroztam, miért van az, hogy valamitől, ami ilyen finom volt, ennyire rosszul tudom érezni magam, miközben ha valami szörnyűt kihányok, attól ennyivel jobban leszek."

"Ha elveszíted az arcodat, An-mei – mondogatta Popo – az olyan, mintha beejtenéd a nyakláncodat a kútba. Az egyetlen módja, hogy visszaszerezd, ha te is utána ugrasz."

"Nagynéném nyelve olyan volt, mint a selyemszövetet éhesen faló olló."

"És aztán egy este, miután hiába könyörögtem, hogy vegyen nekem egy tranzisztoros rádiót, és emiatt egy órán keresztül mély hallgatásba burkolóztam, azt mondta:
– Miért gondolod, hogy hiányozhat neked olyasvalami, amid még sosem volt?"

"Mert ő a lányom, és én büszke vagyok rá, és én vagyok az anyja, de ő nem büszke rám."

„Fiú vagy lány, az Egyesült Államokban nem számít. Egyik sem fog gondoskodni rólad öreg korodra, nem igaz?”

Könyvajánló: A Jáde átka

Ahogy ígértem az első könyv, amiről írni fogok A Jáde átka lesz. :D
Nos, a legelső gondolatom, amikor végig olvastam a könyvet az volt, hogy: Többet vártam.
Na, de kezdjük az elejéről. :D

Ezt a könyvet több okból vettem meg. Egyrészt, azért mert baromi olcsó volt, mint az írtam is, az előző bejegyzésben, másrészt ugyanabba a sorozatba tartozik, mint a Gójátékos, ami anno nagyon tetszett. Harmadrészt mert, minden távol-keleti könyv felkelti az érdeklődésem. :D
A könyv elején kicsit zavaros volt Kína belpolitikáját és történelmét helyre tenni, a kevés tudássommal, de a könyv előre haladtával egyre világosabb lett minden, szóval ha ti is így éreznétek olvasás közben, aggodalomra semmi ok. :D
A Jáde átka leírásából – lásd előző bejegyzés- is kitűnik, hogy detektív könyv. Esetünkben egy fiatal nő a detektív, Mei. Segédje és pénzbehajtója egy fiatal férfi, Gupin, aki elég kevés szerepet kap, a történet elején lévő hosszú bemutatása ellenére.

Számomra ez a történet nem volt igazi detektív sztori, nem izgultam szét az agyam és ha akartam volna se tudtam volna mit kezdeni Mei nyomozásával, mert nem éreztem azt, hogy az író beakarna engem vonni a szálak kibogozásába, hanem pusztán elmeséli nekünk Mei történetét. Párszor úgy éreztem Mei nyomozását, csak a vakszerencse vitte előre, - lásd az elején a Liulicsangban való vaktában keresgélést – és nem a lány képességei. A végére azért Mei megmutatta, hogy méltó a detektív névre a logikájával, bár nekem már érdektelen volt az egész nyomozósdi, csak vártam a sült galambot, azaz hogy mikor és ki fogja elmondani végre az igazságot és ennyi. Nem azt mondom ezzel, hogy az egész egy nagy kalap csoki puding volt, de én azt várom egy detektíves vagy gyilkosos történettől, hogy halálra izguljam magam és próbáljam kitalálni mi lesz a vége. Itt viszont esélyt sem kaptam arra, hogy bevonódjak. Azoknak, akik nem szeretnek találgatni, lehet pont ezért lesz szimpatikus ez a könyv. :)

A másik számomra nem tetsző dolog: A szereplők bemutatásánál fontos kit kedvelünk meg és kit nem. Ugye? :D Viszont, ha a főhősünk épp rosszban van az egyik – később kulcsfontosságú – karakterrel, akkor ha az a szereplő bajba kerül, egyszerűen nem tudunk érte izgulni. Főleg akkor nem, ha minden ok nélkül egyszer csak hozzá kezd el vezetni minden szál. Remélem, ez minden további kifejtés nélkül is érthető, mert nem szeretnék spoilerezni. :D
Zavaró dolog volt még a történet során, hogy az akcentussal beszélő Gupin mondatait helyesen írták le, nem pedig úgy ahogy ő ejtette. Lehet, ezt rosszul magyaráztam, de erre példa: Gupin szövegeit mindig így írták le: Nem akarok, oda menni. A helyett, hogy így tették volna: Ném akar, oda menni. Az író az elején nagyon sokat hangsúlyozta Gupin akcentusát a végén már nem, mégis a végén akárhányszor beszélt, egyszerűen nem tudtam neki akcentust oda képzelni.
A másik zavaró dolog, hogy Mei régi egyetemi társainak nevei nagyon viccesre sikeredtek, hála a magyar fordításnak. Ilyen nevek voltak: Veréb Li, Hui Nagy Nővér, vagy Kövér Fiú. Amit furcsállottam, hogy csak ezek voltak ilyenek, a többi nevet nem fordították le. Szóval nem értem a koncepciót. xD

Most eléggé lehúztam a könyvet, de ne vegye ez senki kedvét, mert pozitív élményem is volt. :D És szerintem, egyszer mindenképp érdemes elolvasni, mert a könnyed fogalmazás módja és rövid hossza miatt igencsak gyorsan csúszik. :D
Nagyon mély betekintést kaptunk Kína akkori helyzetébe, hogy csak azok tudtak érvényesülni, akiknek voltak ismerőseik a hivatal vezetőségében. Nagyon érdekes volt látni mik zajlottak ott, nem hiába cenzúrázták hazájában ezt a könyvet, igen erős bírálattal él.

Összefoglalva egyszer elolvasni mindenkinek ajánlom, bár nem hiszem, hogy sokaknak a Top10-be fog kerülni. :/