2012. október 3., szerda

Ismertető: Rich man poor woman avagy az idei év leg-je! :D

Amikor láttam, hogy új doramája lesz a közel sem tehetségtelen japán férfiúnak (Oguri Shun) már készítettem is magam, hogy megnézem. És mivel eddig sosem csalódtam benne, melléfogni sem tudtam, és mellé sem fogtam.


Műfaj: romantikus, vígjáték
Epizódok: 11
Csatorna: Fuji Tv
Év: 2012
Főbb szereplők:
Oguri Shu
Isihara Satomi

Történet röviden:
A totálisan antiszoc milliárdos Toru (Oguri Shun) a Next Innovation cég feje, akinek senki és semmi sem szent, mindenki orrá dörgöli a véleményét.
A cégéhez egy megüresedett pozícióra jelentkeznek több százan, köztük a hihetetlenül jó memóriával megáldott, az állás keresésbe megcsömörlött lány, akit Toru porig aláz mindenki előtt, viszont erősen meglepődik mikor a lány régóta keresett anyja nevén mutatkozik be.
Végül egy jövőbeni projekt miatt "felveszi" a lányt két napra, de mivel semmi sem működik egyszerűen egy doramában, ez csak a történet kezdete. :)


Vélemény:
Röviden: vááááá, kyááááá. :D
Pár hete lezajlott beszélgetés során döbbentem rá, hogy az én nagy dorama kedvenceim többsége(!) japán. Pedig vagy kismillió érvet tudok hozni általánosságban a japán doramák ellen a koreai vs. japán doramák csata során, mégis évről évre akad egy-kettő, ami totál leültet, elfogadom a hibáit, élvezem a zenéjét,(köszi Miwa!) és nem azon agyalok, hogy mikor lesz már vége, hanem rimánkodom, hogy legyen folytatás. Az elég gáz névre keresztelt Rich man poor woman is ilyen.
Legelsősorban viccesnek mondanám, majd viccesnek, és egy csöppet, de pont elegendő mennyiségben romantikusnak. (azt hiszem nálam csak az elborult, vicces sorozatok lesznek a top10-ben :D)
Oguri Shun játéka megint csillagos ezres, a mellé adott színésznővel pedig eddig még nem találkoztam,(pedig jó pár doramát tud már maga mögött) de ő is meggyőzött, hogy van helye egy olyan nagyágyú mellett, mint Shun. Az általuk megformált karakterek pedig rettenően jól ki vannak találva. Az antiszoc Toru, aki mindenkinek beszól, de ha az emberi kapcsolatairól van szó, csak hatalmas szemekkel tud bámulni, és kukán állni. És Natsui Makoto aki a történet elején egy komoly, könyvmolynak tűnik, majd rájövünk, hogy valójában egy átlagos lány. Az apró finomságok vele (például az otthoni jelenetek róla) teszik nagyon közelivé.

Összességében: Nézd meg! :D


 <<<<<< ott egy Seungri a forgatás helyszínén! :D


Felirat: d-addicts

Pontozás:
Cselekmény: 10/10
Színészek: 10/10
Zene: 10/10

2012. augusztus 28., kedd

Ismertető: Queen In Hyun's Man




Műfaj: romantikus, vígjáték
Epizódok: 16
Csatorna: tvN
Év: 2012
Főbb szereplők: Ji Hyun Woo, Yoo In Na
Több infó: >>itt<<



Már azt hittem sosem fogok új bejegyzést írni. Sajnos, eddig akárhány doramába kezdtem bele mindegyik csalódás volt, így azokat pihenőpályára is állítottam. Viszont pár napja sikerült a végére érnünk ennek az igen friss sorozatnak, ami igen nagy pozitív csalódás volt.

Sztori:
Lészen egy férfi, kit Kim Boong Do-nak hívnak és 300 évvel ezelőtt élt Koreában, amikor még mindenki lóháton vagy gyalog közlekedett és úgy potyogtak a fejek és végtagok, mint manapság az eső. Hősünk a királyné ellen szövetkezőket próbálja leleplezni és hogy tuti ne essen baja, kap egy talizmánt, amiről rövidesen kiderül, ha gazdáját megcsapja a halál szele, azonnal 2012-be portálja.
Itt ismerkedik meg a feltörekvő, és roppant mód "butácska" színésznővel Choi Hee Jinnnel, aki pár találkozás után megtalálja élete szerelmét Kim Boong Do személyében. A szerelmesek életét, nem csak Boong Do múltbéli csatározásai nehezítik és a pár száz év távolság, hanem Hee Jin exe is, akit bármennyire is próbál az ember utálni, egyszerűen képtelenség.
Whalemény:
Az első két rész után, csak fogtam a fejem mennyire borzalom a vágás. De komolyan. Ennyire pocsékul vágott sorozatot rég láttam, és a vágás borzalmassága nem csak nekem tűnt fel. Mintha nem tudták volna a színészek végig mondani a legegyszerűbb mondatokat és hopp egyszer csak vágtak a mondat közben, majd megint és megint. Nem tudom mennyire volt túl forgatva a sorozat eleje, de van egy sejtésem, hogy nagyon... A vágást leszámítva is kicsit szkeptikusan indultam neki, végül úgy a negyedik, ötödik rész környékén kezdtem el úgy érzeni, hogy nah, ebből lesz valami. És tényleg lett is.
Számomra a sorozat a 14. rész végén ért véget. Mérhetetlenül fölöslegesnek éreztem a plusz két részt, ami  kb. semmiről sem szólt, és a végén a megoldás is tök röhejesre sikeredett. Ezt leszámítva, ha valaki látta a Kate és Leopold című filmet, és jókat röhögött (egyetlen, drága, csodála... khm...) Hugh Jackman barátkozásával a kütyükkel és az új világgal, akkor élvezni fogja Kim Boong Do szerencsétlenkedéseit is, és sokat sejtető mosolyait is és Hee Jin próbálkozásait, hogy átverje és butaságokra tanítsa a férfit.
Amit értékeltem benne, hogy nem volt túlságosan szirupos, csöpögős, volt benne akció, szerelem, és ármánykodás, ami nem feltétlenül jelenti, hogy hatalmas művészeti értéket is képvisel (hiszen a doramák nem is ezek közé tartoznak) de nagyon jó kikapcsolódást nyújt, és ki-ki megtalálja benne a kedvenc jelentét.

Egy sorozat sem hibátlan, hiába a felsorol bakik, bekerül a TOP10-zembe, szóval tessék csak megnézni. :D

Magyar felirat: Ázsia ékkövei


Pontozás:
Cselekmény: 10/9
Színészek: 10/9
Zene: 10/7

2012. június 29., péntek

Rendezvény: CAU workshop és koreai nyelv

A héten hétfőn végre saját szememmel is láthattam a KKK-t. Egy egynapos workshoppot tartottak, aminek keretében több programon is részt vehettek a jelentkezők. Többek között taekwondo,  tradicionális tánc, kézműves szoba, samuinori hangszeres workshopra lehetett menni. Én ezek közül a táncosra és hangszeres jelentkeztem fel előre, viszont a helyszínen engedték, hogy átmenjünk másik foglalkozásokra is, így egyedül a teakwondoról maradtam le, bár azt amúgy is csak messziről figyeltem volna. :D
Az első a tánc volt, ami kis késéssel indult, viszont egy nagyon izgalmas óra kerekedett ki a végére. Sajnos összesen öten voltunk, amin erősen csodálkoztam (talán a hétköznapi időpont miatt) viszont ennek a jó oldala az volt, hogy a nyolc lépéses mozdulatnál nem kellett egymáson taposnunk. :D Tanultunk pár alapmozdulatot, amik nézve nagyon egyszerűnek tűnnek, azonban csinálva korántsem azok. Főleg az ötször körbeforgás volt a legnehezebb. A lányok szét forogták az agyuk, miközben mutogatták nekünk, de egyszer sem szédültek el, mi annál inkább. A végén közös fotó is készült az egyikük telefonjával, és megígérte elküldi majd nekünk emailben. Remélem, nem felejt majd el minket. :D
Nem csak ezen a programon, hanem az összes többin egy kedves tolmács hölgy segítségével tudtunk kommunikálni, mert a tanulók többsége nem beszélt angolul, csak pár szót. Ez azonban nem vett vissza egy programból sem.
Ezután átmentünk kézműveskedni, mert kiderült készültek nekünk egy ajándékkal, amire egy nagyon kicsit várnunk kellett. (mint utóbb kiderült hangoltak a zenészek :D) Én közben "sikeresen" átmásoltam egy festett legyezőt, és pont nem a legegyszerűbbet választottak ki. (mert miért ne) A többség azt mondta nem lett annyira béna. :D (bár lehet csak a nyomik iránti kedvesség beszélt belőlük) Tesómé olyan jól sikerült, hogy az eredetit rajzoló fiú megdicsérte a másolatot, és még fotó is készült róla. :)
Végül kiderült a nagy meglepi! :D Előadtak nekünk a diákok. A zongora művészük a saját szerzeményét adta elő, ami iszonyatosan szép volt. Majd szaxofon kvartett következett, akik három számot is előadtak, majd a samuinori hangszeres csoport érkezett. Mindegyik előadás színvonalas volt, ha dönteni kéne, hogy melyik tetszett a legjobban, talán nem is tudnék, mindenesetre többeket nagyon meggyőzött a samuinori előadás és az utána következő workshopon ültünk a legtöbben.
Én már az elején kinéztem magamnak, hogy melyik hangszert szerettem volna kipróbálni, végül nem azt sikerült kapnom, viszont nagyon élveztem annak az ütős hangszerek (nem tudom mi külön a becses neve) a "szétverését" is. :D A tanárunk (mi hárman voltunk) nagy igyekezettel próbálta a nyelvi akadályokat leküzdve (ekkor még nem találtunk tolmácsot) a fejünkbe vésetni a különböző blokkokat, több kevesebb sikerrel. (próbált könnyíteni a dolgunkon, hogy mondta is a hangokat és próbált mindenkit rávenni erre, de csak engem sikerült rávennie, hogy néha mondogassam, hogy kun-tá-kun kun-tá-kun! :D )Külön-külön a blokkokat betudtam tanulni, de összekötni és megjegyezni a sorrendet kevés idő volt. Még szerencse, hogy amikor mindenkit összeültettek egy közös zenélésre, volt aki mutassa nekünk, hogy éppen hogyan kéne csépelnünk a hangszert. :D Itt is volt fotózkodás a diákokkal (én nem mertem oda menni a saját tanáromhoz fotót kéri) de tesómé rohant át a szobán, hogy készítsenek közös fotót az ő tanulóival. :D
Tehát az első napon a KKK-ban fantasztikusan telt. Az biztos, hogy minél több programra igyekszem majd elmenni. :D

Szerdán (27-én) megtartották a legelső koreai alapozó órát. A tanárnőnk rendkívül kedves és véleményem szerint nagyon jó tanár. A csoport elég nagy létszámú, és ami meglepő volt, hogy a 10 alatt és talán (nem akarok senki se öregíteni) 60-70 év fölötti nebulókat is láttam. Most még csak az írásrendszert vettük át, tanulgattunk olvasni, és megtanultuk, hogyan köszönjünk! Tehát:
안녕하세요
만나서 반갑습니다
저는 벌비 입니다
Azaz: Jó napot! Örülök, hogy megismerhetem. Barbi vagyok.