2013. február 13., szerda

Ismertető: Faith

Idén úgy tűnik (erősen lekopogja) eddig csak jóféle sorozatokba kezdtem bele. A tavalyi év sztárját mutatnám be, amiről korábban hallottam rosszat is, bár azóta is keresem hogy hol, mert a memóriám és én nem vagyunk jóban....


Műfaj: romantikus, történelmi, fantasy
Év: 2012
Epizódok: 24
Csatorna: SBS
Szereplők: 
Lee Min Ho - Choi Young
Kim Hee Sun - Yoo Eun Soo
Yoo Oh Sung - Gi Chul
Több infó: >>itt<<



Történet:

Mivel elég szegényes Korea történelméről a tudásom a sorozatra támaszkodva és egyéb netes források alapján próbáltam meg tájékozódni.

A történelmi Koreában vagyunk,(nagyoooon, régen) amit akkor még nem is Észak-, és Dél-Koreának neveztek, hanem Gorgyeo-nak. A mi sorozatunk is itt játszódik.

Gorgyeo, Yuan (később Kína) erős befolyása alatt áll és az uralkodók őrült sebességgel váltják egymást, mivel Yuannak egyik sem felel meg. A következő uralkodói párt szállítja a királyi testőrség (Woo Dal Chi) és annak kapitánya (Choi Yeong) épp Goryeo felé. Csak hogy a palotában Gi Cheol herceg nem szívleli az új uralkodót, (értsd: ő szeretné a hatalmat) ezért merényletet szervez ellene, ami során a királynő megsérül.
Itt jön a képbe az 1000 évvel ezelőtt élt gyógyító Hwa Ta, akiről úgy tartották a mennyekből érkezett, mert korábban sosem látott módszerekkel gyógyított. Ő sem úszta meg az ármánykodást és amikor megakarták ölni sikerült visszatérnie a mennyekbe. Legalábbis így tartja a legenda.
Ide (a mennyekbe) küldi el Choi Yeong-ot a király, hogy hozza el Hwa Ta tanítványát, aki megmentheti a királyné életét. A kapitány rögvest át is kell az átjárón, ami nem a mennyekbe vezet, hanem a jövőbe. Erről azonban fogalma sincs, csak a feladatát teljesítve az első szembe rohanó orvosnak ítélt egyénnel (Eun Soo) meggyógyíttat egy beteget,(akit saját maga vág meg, mert miért ne) hogy kiderítse valóban Hwa Ta leszármazottja-e, majd magával hurcolja a múltba, ígéretet téve neki, hogy vissza viszi. Eun Soo, akit innentől mindenki Isteni Gyógyítónak hív, sokáig azt gondolja, valamilyen forgatáson van nem a múltban. Megmenti a királyné életét és követeli, hogy azonnal haza mehessen. Azonban átjáró lassan bezárul és az utolsó pillanatban a király meggondolván magát megparancsolja Choi Yeongnak, hogy ne engedje haza a nőt. Ígéretét megszegve teljesíti a parancsot és Eun Soo a múltban reked, ahol rengeteg megpróbáltatás vár rá. (Gi Cheol tudni akarja a jövőt, és elakar menni a mennyekbe, ezért minden áron megakarja szerezni a gyógyítót) Choi Yeong próbálja megvédeni őt mindettől, miközben a király oldalán próbálja kivívni Goryeo függetlenségét.

Whalemény:
Ha megszakadok, se tudom megmondani hol láttam, hogy ez a sorozat rossz, de ha az a valaki pont olvassa a bejegyzést üzenem neki, ha ez a sorozat rossz, akkor még nem látott jó doramát. :D
A sori nem túlságosan, pont kellően szövevényes, és egészen bravúros (olykor elég hihetetlen) politikai húzásokra voltak képesek a szereplők. Azt hogy mennyiben követi az eredeti történelmet, kimerül abban, hogy a király Gongnim valóban a Yuantól való függetlenségért harcolt Choi Yeong tábornokkal karöltve, (mondjuk csak a későbbi puccsal trónja jutó királynak sikerül teljesen kiharcolni a függetlenséget, de ez a sorozatban bőven nincs benne) Ezen szerencsére nem változtattak. Viszont sok mást beleraktak, hogy "élvezetesebb" legyen, vagy inkább fogyaszthatóbb:
1. az időutazást. A gyógyító karaktere sok pluszt kapott az által, hogy nem korabeli, és nem kicsit (hanem inkább nagyon) megbonyolította a történetet a Hwa Ta által hagyott apró nyomok.
2. A másik extra, a belső erő használata. Ami ha a történetet nézzük simán elhagyható lett volna, hiszen az a maréknyi karakter, aki képes volt használni a villám, vagy jég erőt alig, vagy szinte semennyire nem kamatoztatta tudását, viszont abban a néhány jelenetben, amikben láthatóak egészen váó érzése támad az embernek. (már aki fogékony a fantasy elemekre)
3. az elmaradhatatlan szerelmi szál, amit szerintem a két főhős szempontjából nagyon jól oldottak meg, kevés lassítással, viszonylag kevés csöpögéssel (bár az utolsó pár részt már nagyon erre hegyezték ki...)

Az egész sztorit körül leng egy fajta különös hangulat, ami egészen magával tudja sodorni az embert, ez főként a rendező érdeme, de a fantasztikus zenének is köszönhető, ami nagyon jól segítette a történetet.

Szereplők:

Choi Yeong: 
A királyi testőrség (Woo Dal Chi) kapitánya. Nemcsak képzett harcos, aki ezreket kaszabol egy-egy suhintással (jó... túlzok, na :D) de egy olyan főhős, aki használja is, ami a nyakán van. (értsd: az agyát)
Nem mondható a kapitány karaktere tipikus dorama főhősnek. Persze ő is zárkózott, majd a világot teljes mértékben lesz*ró Choi Yeong végre elkezdi értékelni az életet, de nagyon ügyesen megmarad a fapofát vágó énje is. 
Még mielőtt neki kezdtünk volna nem éreztem azt, hogy MinHo a megfelelő színész erre (főleg, hogy ez az első történelmi sorozata eddigi pályafutása alatt) a szerepre (tekintve, hogy annyira nem vagyok elájulva a színészi játékától) de ebben a szerepben kicsit megtalálta magát, úgy ahogy a City Hunterben is. (igen, tudom túl sok a zárójeles megjegyzés...) Hát igen, ahogy telnek az évek egyre jobb lesz az ember. Várom a következő doramáját, hogy teljesen meggyőzzön, de ezért kap egy ceruzás ötöst... áhhh legyünk szigorúak, csak egy négyest. :)
Tesóm kedvéért pedig csak ennyit írnék: Minho <3 <3 <3

Yoon Eun Soo/Isteni gyógyító:

MinHonak eddig többségében sikerült idősebb színésznőt kifognia partnerül, de eddig az Eun Soot játszó színésznő volt a legidősebb. 10 év köztük a korkülönbség. (mondjuk ettől függetlenül nagyon jól mutatnak együtt és ha nem nézek utána fel sem tűnik) Kim Hee Seon 36 éves, már férjnél van, és született egy lánya is, gondolom ebből kifolyólag nem forgatott jó ideje egy doramát sem, de a Faithre beadta a derekát. És nagyon jól tette. :) Számomra eddig az egyik legszimpatikusabb színésznő, és remélem még tök sorozatban is fog szerepet vállalni a jövőben. Megformált karaktere az elején talán túl sok szöveget kapott, és ezért elég bosszantó volt úgy a hetedik rész környékéig, de szerencsére elég sokat töröltek a szövegkönyvéből addigra, így egy egészen emészthető főhősnőt kaptunk a végére. Aki előszeretettel "üvöltötte le" és tiporta porba a büszke és folyton komoly Choi Yeongot. :D

A király és a királyné:
Hát először erős röhögőgörcs kerülgetett, amikor megláttam, hogy ki lesz a király és a sorozat legvégéig azon poénkodtunk, hogy valószínűleg a színész szerződésében van, hogy minden jelenetben csak nála egy fejjel magasabb férfiak vehetik körbe, hogy biztosan szétsírjuk a fejünk a nevetéstől. Tudom, most gonosz vagyok, de szerintem ez az apróság nagyon mókás volt. :D
 
Ettől eltekintve egy nagyon édes párost kaptunk, akik az elején igaz "utálták" (félreértették) egymást, de eléggé világos volt már akkor is, hogy valójában megvesznek a másikért, és csak idő kérdése, hogy mikor találnak egymásra. :)
A király és Choi Yeong kapcsolata nagyon fontos eleme a doramának és én ezzel a szállal maximálisan elégedett voltam. Mindkét fél tisztelettel és bizalommal volt a másik iránt (voltak persze zökkenők, de hol nincsenek) és szerintem mindenki egy emberként kapott a szája elé a sajnálattól és döbbenettől, amikor a király megszólítja a szobában ott sem lévő kapitányt, hogy tanácsot adjon neki.

Gi Cheol:
Ahogy az egyik barátnőm megállapította ő egy mexikói drogcsempész. (persze csak külsőre :D) Az egyik legjobb gonosz karakter, akivel eddig találkoztam, de számomra nagyon sokat levett a rettegett hírnevéből, amikor a kis taknyos herceg játszotta az agyát a történet közepén és még őt is sikerült félrevezetnie minden következmény nélkül.

Woo Dal Chi:
Nem tudok elmenni mellettük szó nélkül. Elméletileg a király személyi testőrsége, ahova nagyon magas feltételeknek kell megfelelni, hogy valaki bekerüljön. Az osztagból igaz csak pár főbb karakter lett kiemelve (mivel mind a 70-et nem is tudták volna bemutatni) de a nézőnek olyan érzése támad így is, hogy jaj, ezek a mi fiaink és nem akarjuk, hogy bajuk essen, pedig ők harcra vannak tartva és bizony járulékos veszteségek mindenhol vannak. Bőgtem is párszor értük.
Nagyon örültem, amikor kicsit jobban bepillantottunk az osztag életébe, mert még jobban megerősített abban, hogy ők nem csupán a királyt szolgáló katonák, hanem egy nagy család, amiben mindenki egyaránt számít.

Lenne még bőven szereplő, akikről érdemes lenne szót ejteni, például Jang doktor, aki elég érdekes módon tűnt el a sorozatban,(mint utólag kiderült egy sérülés miatt kellett elhagynia a sorozatot) vagy Gi Cheol "testvéreiről", akik hozták a gonosz színvonalat mégsem voltak eléggé kidolgozva, pedig volt bennük fantázia, de a terjedelem miatt inkább most kihagynám őket.

A szereplők, a sorozat hangulata, képi világa mind mind hozzájárulnak az élményhez, és ez teljesen jó értelemben mondom. A történet nem lett hullámzó, nem voltak benne üresjáratok, bár egy-két mozzanatot szerettek benne ismételni (Pl: oké, akkor most elszökünk, megint egy mérgezés...stb) de tartja végig a nézők figyelmét. A sorozat vége is kerek, nem hagy kérdést maga után. Erősen szorítottam, hogy ne rontsák el, bár tekintve Hwa Ta utalásait, a történet folyását és Korea történelmét csak ez lehetett a vége és bejött, és boldogság volt. :D Bár...
(Spoiler: Csak akkor olvasd el, ha láttad a doramát: Teljesen elképesztően és förtelmesen hülye ötlet volt a végén főhőseinktől, hogy a veszély ellenére úgy döntöttek elmennek mégis a kapuhoz... Nem tudták volna úgy megoldani, hogy Gi Cheol oda cipeli a nőt, és Choi Yeong ott éri be őket, neeeem, az túl klisés lett volna. Helyette kaptunk egy pocsék "csavart". Kössz.)

Még sose írtam semmire, de ez egy must see dorama. :) Annak ellenére, hogy peres ügybe keveredett egy szintén orvosos időutazós sorozat a Dr. Jin miatt.

Akit bővebben érdekel ez a kor ajánlom ezeket az oldalakat:
Choe Yeong Tábornok élete "However, he risked his life many times for Goryeo, and his unswerving loyalty eventually cost him his life." Talán ennek a hűségnek hódolt ez a dorama, akármilyen ember is volt valójában a valódi tábornok.
Gorgyeo története és Gongnim király uralkodása

Trailerszerű valami:

Plusz rengeteg making videó is fent van YT-n, ebből a kedvencem raknám csak most ide:


Felirat: d-addicts

Pontozás:
Cselekmény: 10/10
Színészek: 10/9
Zene: 10/10

15 megjegyzés:

  1. Szia!
    Az érdekelne, hogy ez a TV-n milyen nyelven megy? Mert keresném interneten (nincs ilyen csatornánk), de egyelőre csak feliratosan találom, és nem töröm magam ha nincs szinkronizálva, jó lesz a feliratos is. De ha magyarul megy a TV-ben, akkor gondolom fent van valahol a neten is, ezért érdekelne. Előre is köszi! ^^

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    Eddig csak pár koreai sorozatot adtak le az M1-en,(talán 3-at vagy 4-et, nem tudom pontosan, mert nem néztem ott őket) most ugye egy japán fut, de ez nincs köztük, szóval csak feliratosan tudod megnézni. :)

    VálaszTörlés
  3. Sziasztok!

    MUST-SEE, nem vitás!
    Aki régóta szeretett volna látni egy tradicionális köntösbe bújtatott mégis modern felépítésű doramát, annak mindenképpen ajánlom!
    Nyelvezetében figyeltek a régi szokásokra, de mégis a doktor karaktere miatt dinamikus, modern párbeszédekkel találkozhatunk :)
    Nem beszélve a 2 kor nyelvi eltéréseiről, amik plusz színt adnak a történetnek :)

    *Le a kalappal Lee MinHo előtt, aki egyre jobban tudja megformálni a karaktereit :)
    *Most mondjátok, hogy nem hasonlít Gi Cheol tényleg egy mexikói drogcsempészre ;)
    *Cheon EumJa (ezüst hajú, fuvolás) karakterére jobban is kíváncsi lettem volna: hogyan is került be ebbe a családba, milyen jellemfejlődése lehetett volna... Valahogy rá, meg Hwa SooIn-re (tűzzel bánó nő) nem tértek ki nagyon.

    Amy: egyre jobb leírásokat csinálsz, csak így tovább! ^_^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! ^^ Hát igen, most se olyan huh, de szuperek, de fejlődök. :D

      Törlés
  4. Szia. Láttam bekevertél egy kis apróságot, de nem úgy van, ahogy írtad! Shilla és Baekje a három királyság része volt Goguryeo volt a harmadik. Goryeo majd ezer évvel korábbi korban volt, az 1300-as évek után.
    Remélem nem baj hogy szólok. De nem igazán szeretem, ha az országom történelmét keverik!

    VálaszTörlés
  5. Goryeo később volt, elrontottam! De tényleg ne haragudj, de a kettőnek köze sincs egymáshoz.

    VálaszTörlés
  6. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  7. Jaj, akkor javítom is. Hát írtam, hogy elég kevés a tudásom ilyen téren csak utána jártam angol wikin és egy térképen együtt jelölte a három területet, így automatikusnak vettem, hogy akkor együtt voltak. :) De látom azért lehet keverni őket. :D
    Köszi, hogy szóltál. :)

    VálaszTörlés
  8. Nincs mit, és bocsánat a vehemenciáért. De ha bármi kell szólj, a történelem szakértője vagyok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen! ^^ Majd lehet szükség lesz rá. :D
      Könyvet tudsz esetleg ajánlani a témában, ami magyarul van? :)

      Törlés
  9. Tetszett ez a sorozat, habár hiányoltam az időutazást, így kár, hogy csak keveset kaptunk belőle.
    A modern és a korabeli nyelvhasználat eltéréseit imádtam. Mindig szívesen olvasok olyan könyvet vagy nézek olyan filmet, mely a régmúltban játszódik.
    Igen, ezek a különleges belső erők kicsit furcsák voltak... De összességében jó volt.
    Köszi a leírást :)

    VálaszTörlés
  10. Az egyik kedvenc dorámám. Örültem, hogy neked is tetszik, külön köszönet a soraidért!:)

    A két cím közül a Faith-t szeretem jobban, többet ad vissza. Igen az a Gorgyeo, amit a sorozat elején látunk, az bizony eléggé hitehagyott föld, az emberek számára tök mindegy ki az új király, az életüket épp eléggé megkeseríti, hogy az önkényeskedő helyi nagyurak mellett ott a Yuannak járó adó. Ide érkezik meg az új király 10 évnyi kényszerű yuani tartózkodás után, természetesen egy yuani hercegnő feleséggel, hogy tovább erősítsék a függést és befolyást. Egyébként a merénylet során nem a király a célpont, hanem a hercegnő. Hiszen az egyébként is támasz nélküli friss király nehezen tudná kimagyarázni Yuannak a hercegnő halálát, így biztos, hogy azonnal leváltanák, még mielőtt ténylegesen elfoglalhatná a trónt.

    Faith… az új királynak is elkél… elég, ha felidézzük, ahogy az üres palotába megérkezik, nincs igazi fogadóbizottság, a „jelentős” személyek Gi Cheol lakomájára mennek inkább… ja, kérem, ismerni kell a széljárást!:)

    Faith… a testőrség kapitánya mintegy utolsó kötelező szolgálatként kíséri az új királyt haza… a Vörös Hold feloszlása óta hét éven át alvásba menekülve…

    Faith… és bizony a jövőből érkező Doktornőre is ráfér, hogy a plasztikai műtétek jövedelmezőségének latolgatása helyett újra felfedezze a gyógyítást Jang Bin mellett…

    Amit igazán szerettem, az a kapcsolatok alakulása, ahogy egymásból merítenek erőt, ahogy ezáltal a lehetetlen dolgok is valóra válnak….

    Számodra nevetséges volt a király alacsony termete. Számomra nem, az egyik barátnőm nevezte Kisnagyfelség-nek!:) És roppant találóan… A termete épp akkora, mint a hatalma… ami igazán királyi benne, az az akarás, hogy felnőjön a küldetéshez. A legmegindítóbb, amikor a trónra felnéz tele bizonytalansággal… Tudja magáról, hogy szánalmas, és mégis megpróbálja…

    Egyébként érdekes görbe tükröt tart elénk a sorozat, elég ha Jang Bin és Eun-Soo beszélgetésére emlékezünk az orvoslás szerepéről, vagy arra, ahogy Gi Cheol vágyakozik a „Menny”-re, mi pedig tudjuk, hogy kérem ez a bizonyos „Menny” sem tökéletes, itt sem boldogok és elégedettek feltétlenül az emberek….

    Egyébként a kedvenc mondatom:
    Felség, kérem, adja ki a parancsot! - egyszerűen imádtam!:)

    üdv, edimir

    VálaszTörlés
  11. Fu, hát jó régen láttam ezt a sorozatot, azonban érdekes volt a meglátásaidat olvasni róla ennyi idő után :)

    VálaszTörlés
  12. Nekem abszolút a "námber 1"-om. Nagyon tetszett a sztori, mondjuk kicsit sok volt már a mérgezősdi, de mindemellett nagyon izgalmas és szép volt. A romantika jól el volt találva, esetleg a közepe és a vége között lehetett volna kicsit több, de így is nagyon jó volt. A karaktereket abszolút imádtam, a viccek is nagyon ott voltak. Egyetlen bajom van vele, hogy nem találok ehhez hasonló másik sorozatot, csak a moon loverst, amit már láttam és elkélne még hozzá egy folytatás. Tehát ha valaki tud ilyen sorozatot, akkor azt kérem írta le a címét. Előre is köszi <3
    Lotti

    VálaszTörlés
  13. Úgy látom ez a bejegyzés közel 10 éves. Bízom benne, hogy azóta láttál már sokkal, de sokkal jobb kdramat is.
    Nem akarom nagyon kritizálni Őket mert még csak a 11.résznél járok. Nem mondom, hogy nincsenek benne idegesítő részek, mert vannak, és igyekszem elfogadni, hogy a film az film. Vagy ahogy a gyerekeimmel szoktuk mondani mikor a totál egyszerű dolgot hülye módon bonyolítják meg: Walking Dead (egyébként anno nagy kedvenc volt).
    Szóval ritkán tévedek egy sorozattal. Ha az első rész nem rabolja el a szívem, az nem is lesz favorit.
    Mindenesetre tovább nézem, de nem hiszem, hogy valaha újra nézném.
    Igazából Lee Min Ho miatt kezdtem el nézni, tudom, hogy van sokkal jobb filmje is, de például nem zavar a pókerarcos megjelenése, holott láttam már olyan színészi alakítást, aki szintén fa arccal rengeteg érzést tudott átadni.
    Köszönöm a bejegyzésed.

    VálaszTörlés