2014. április 23., szerda

Férfi és nő közötti korkülönbség a doramákban

Régebben volt egy rövidebb eszmefuttatásunk egy koreai színészekkel foglalkozó facebook csoportban az egyik taggal. Annak hatására döntöttem úgy, hogy kicsit körül járom ezt az idősebb a nő, fiatal fiú témakört a doramákban és egy hangyányit a koreai mindennapokban.

Ha jobban megfigyeljük mostanában, (az utóbbi években) egyre több olyan sorozatot látni, amiben idősebb nő van és egy jóval vagy legalább pár évvel fiatalabb férfi partner virít az oldalán. Régen vér cikinek, vagy legalább kínosnak számított egy ilyen kapcsolat és őszintén megmondva e téren én is elég konzervatív elveket vallok, de nézzük meg honnan eredeztethető ez az új trend.
A Dongguk Post cikke alapján ezt a jelenséget Deme szindrómának nevezzük, (bár ezt a kifejezést sehol máshol nem igen találtam meg hivatalosan, így a bejegyzés ezen része a cikk alapján készült) ami egy francia fiú és annak párválasztási szokásai (rendre idősebb nőket választott) alapján lett elnevezve.
De akkor nézzünk egy kis statisztikát, hogy bizonyítsuk is eme kijelentést:
A Sogaetingjjim társkereső szervezet adatai szerint 1990-ben a párok 8,8%-ában volt idősebb a nő a párkapcsolatokban. Ez a szám 2010-re már 14,3%-re emelkedett és a százalékok folyamatosan gyarapodnak.
A Secret Love Affairegy 40 éves nő
és egy 20 férfi titkosviszonyáról szól
A bejegyzés elején említett ismerős nemrég volt kint Dél-Koreában és mesélte, hogy meglepődve tapasztalta: nagyon sok olyan párt lát, akiknél egyértelműen látszott, hogy a női partner idősebb, és a "fiú" vagy férfi simán yeobózta a hölgyet. (Yeobó: "Drágám". Ezt leginkább a már régóta házasok szokták használni, kicsit komolyabb/erősebb jelentősége van mintha egy lány Oppának hívja a párját)
Hogy miért alakult ki ez? Kereshetjük a kérdést társadalmi szinten is. A régi koreában (meg igazából talán mindenhol a világon) az a tradíció, hogy a családok egy lehetőleg gazdag, de minimum idősebb férfihoz adják lányaikat, ezzel biztosítva nekik a jólétet hátralévő életükben. A férfiaknál a kor azért mérvadó, mert akkor a férj jelölt már biztos dolgozik, van valamilyen anyagi háttere... stb. Ez a mai világban a feminizmussal meg gazdasági átalakulásokkal kicsit megborult. A nők ugyan úgy dolgoznak, pénzt keresnek, egzisztenciát építenek. Ezért lehet most már kevésbé fontos, hogy csak a férfi tartsa el a családot a vagyonával vagy legalább is több országban már nem elég, ha csak az egyik fél dolgozik.
A másik fontos pont, ami miatt egyre növekvő tendencia a fiatalabb pasi választás, hogy a nőket rengeteg inger éri a külsejükkel kapcsolatban. (tudjuk a pasikat is) A reklámokban mindig tökéletesre photoshoppolt nőket látunk, a férfiaktól a kritikát halljuk. Idősödvén pedig melyik nőnek nem lenne szívmelengető, ha egy nála fiatalabb srác a párja? Ettől szépnek, fiatalnak érzi magát. Pszichológiai oldalról nézve (nem mintha az előző nem lett volna az) pedig lehet ezekben a nőkben erősebb az anyai ösztön és párjukon kitudják esetlegesen élni. Illetve a férfi részéről beszélhetünk hangyányi anyakomplexusról. Szóval jah, eléggé komplex az egész.
Az én whaleményem azt, hogy a férfiak amúgy is később érnek, mint egy nő, és gondolkodás módjuk is olykor gyerekesebb tud lenni. Nyilván mindig akadnak kivételek, de azért a többség ilyen. :D Nem kívánok magamnak egy "kisfiút", akit "nevelni" kell, elég lesz a saját gyerekem majd. :D
A Full House Take 2-ban mondja erre a legidevágóbb mondatot egy kisfiú:
"A férfiak mind éretlenek. Akár fiatal, akár öreg, egyre megy. Ha van egy férjed, az olyan,mintha eggyel több fiad lenne."

Nézzünk is meg pár doramát, (a teljesség igénye nélkül) nem csak Dél-Koreából, amik erősítik ezt trendet. Az átláthatóság kedvéért két csoportra érdemes bontani ezeket.
1. Amikben csak szimplán a színészek között van korkülönbség és ez nem jelenik meg a sorozatban (tehát egyidősnek állítják be őket, vagy nem fontos a történet szempontjából a kor például, mert egy több száz éves ufó a másik fél)
2. Ahol történet szintjén is foglalkoznak a korkülönbséggel például: karrierista nő és diák viszony

1-es csoport:
Ez a csoport kicsit speciális. Ha azt vesszük szinte temérdek sorozatot lehetne itt felsorolni, hiszen nagyon sokszor előfordul, hogy idősebb a női szereplő.

The moon that embraces the sun
A sorozat milyenségét nem nézve az elején sokat bírálták Ga In korát Soo Hyunéhoz képest, míg a sorozatban nagyjából egyidősnek voltak titulálva.
Faith
Nem sütött ugyan róluk és a sorozatban a karakterek jelleméből adódóan nem is volt szinte érzékelhető. A Faith után mondta a többség, hogy Min Ho csak idősebb női színésznőkkel forgat. :D
You who came from the stars
Szintén nem azok közé tartozik, amiknek a témája, a korkülönbség, egyszerűen csak Gianna Jung idősebb mint Soo Hyun. Szerencsére Soo Hyun egy kortalan kinézetű 400 éves ufót testesít meg, így a korkülönbség kérdése el is pöckölhető.

2-es csoport:
Anego
Akanishi Jin második sorozatszerepe. Nem döntött csúcsot és kis hazánkban sem volt sose a TOP listák élén. A 32 éves karrierista Naoko, aki nem tud mit kezdeni a pasikkal és a 22 éves Akihiko sztorija, sok huzavonával.
Kimi wa Petto
MatsuJun fiatalabb éveiben készült sorozat, ami ha örök kedvenc is, nem csak látszatra, de a története is arról szól, hogy a karrierista Sumire befogad egy fiatal srácot, akit sérülten talál az utcán és lassan erős függés alakul ki mindkettőjük részéről a másik felé.
I hear your voice
A 2013-as év egyik legnépszerűbb sorozata. Ami az előzőhöz hasonlóan egy diák és egy már húszon fölötti nő kapcsolatáról szól. (részben :D)
Personal Preference
Szintén Lee Min Ho sorozat. Ezután több rajongó talán kicsit "felháborodott". Mondjuk úgy érdekes sorozat volt a "melegnek kikiáltott Min Ho és majd negyvennek tűnő lepukkant partnere. :D
I need a romance 3
Az idén eléggé népszerű sorozat két főszereplője között elég nyilvánvaló a korkülönbség, (meg igazából erről is szól a sorozat) a többség számára lehet nem tűnt fel. Engem itt nagyon kicsit zavart.
Who are you?
Ha nem is túlságosan szemkiszúrósan szembe ötlő Taec és E Hyun között a korkülönbség, akad ott pár év, és szerepükben is megjelenik.

Te mit gondolsz erről? Valóban trend lett? Vagy csak felfújják az egészet? Illetve mit gondolsz arról, hogy a férfi a fiatalabb egy kapcsolatban?
Ha ismersz ilyen sorozatot írd meg nekünk miért tetszett. :)

8 megjegyzés:

  1. Szerintem alapvetően abból fakad a koreaiaknál a korkülönbség ellenesség idősebb nő-fiatalabb fiú közötti kapcsolat esetén, hogy D-Korea alapvetően egy patriarchális berendezkedésű ország. Hiába van >nagyjából, és elvileg< egyenjogúság, erősen patriarchális a dolog. Amit tetéz az, hogy a házasságok közt sok az érdek kapcsolat. Sőt, ha csonka a család, akkor az is elég rossz fényt vet az emberre, mert hogy is lehetne éplelkű ember, ha csak anyja, vagy apja van? (Több példát láttam erre a felfogásra a doramákban.) Az előre elrendezett házasságok esetében is úgy látom, hogy próbálják az erősebbik nem iránti tiszteletet azzal alátámasztani, hogy idősebb is legyen, ha már eltartja a nőt. Legalábbis a doramák ezt sugallják számomra. Persze, a filmek-sorozatok világa sohasem pontos lenyomata egy adott ország hétköznapjainak, tehát persze, meglehet, hogy sok párnál idősebb a hölgy manapság D-Koreában.

    Ami számomra a legérdekesebb darab volt a "korkülönbséges doramák" között, a What's up fox volt. Ugyanis egy középkorú újságírónő feküdt le váratlanul barátnője jóval fiatalabb öccsével... aki persze, régóta szerette őt. Tehát súlyosbította a dolgot, hogy a nő a srác noonája volt. A barátnő persze teljesen kiakadt, hogy az öccsével kavar a barátnője, és hatalmas ellenkezés következett. A másik ilyen az I do, I do volt. Kim Sun-Ah egy atomgazdag, tehetséges cipőtervezőt alakít, s összekeveredik egy sokkal fiatalabb fiúval, aki ráadásul atom csóró, csonka családból való. Szóval hagyján a kor- és társadalmi rangbeli különbség, itt még teherbe is esik a hősnő. Persze, mindenkinek megvan róla negatív a véleménye. Egyszerűen nem festik le a doramákban túl elfogadható dolognak az ilyesmit, amit én alapvetően a szokásaiknak és a házasságokkal kapcsolatos elvárásaiknak tudom be.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tök érdekes szempontokat említesz. Az érdekes házasságok régebben biztos többségben voltak, ma már szerintem kevesebb van.

      Az I do, I do-val elég rég szemezek, de a futó sorozatok így is elveszik az ember összes idejét. >< Remélem sikerül arra is sort keríteni. :D

      Törlés
  2. én egyenesen kerülöm az olyan sorozatokat amiben szerepük szerint a férfi fiatalabb... xD
    a férfi legyen idősebb... jó talán egy-két év belefér, az is csak akkor ha viselkedésében és érettségében nem feltűnő...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Régen én is így voltam, most már tudok szelektálni, hogy melyik súrolja az én ízlésem határát és melyik nem. :D

      Törlés
    2. A My Girlfriend is a Gumiho-ban több száz év volt a korkülönbség. :D

      Törlés
  3. Az egész fiatal nő, idősebb férfi dolognak alapvetően biológiai okai voltak, ezért furcsább a nő idősebb tényállás mindenkinek, mint a férfi.
    De mivel kezdünk állatból emberré fejlődni, így ez egyre kevésbé lesz mérvadó.
    Az összes fejlett társadalom öregszik, mert a fiatalok már nem a fajfenntartásért élnek.
    Gyerek akkor jön, ha mindketten szeretnénk, ha meg nincs, hát nincs. Emiatt nem érdekes az a biológiai különbség, hogy egy férfi 60 évesen is tud gyermeket nemzeni, egy nő meg 40 körül már nagyon nehezen esik teherbe. Persze ez a különbség is folyamatosan tűnik el az orvostudománynak köszönhetően.

    A másik a telekommunikáció. A világ kinyílt, ma már sokkal jobban befolyásolja a fiatalokat a média és az internet, mint a szüleik és a szomszédság/rokonság.
    Ma már nincs az, hogy "szájára vesz a falu", ha házasság nélkül születik gyereked, mert az a generáció lassan kihal.
    A fiatalok tojnak minden "hagyományra", csak élni akarják az életüket.

    VálaszTörlés
  4. Most, hogy elolvastam ezt a bejegyzést, jöttem rá, hogy 3 idősebb nő / fiatalabb férfi felállású filmet láttam. Valahogy az I Need 3 kiment a fejemből, vagy nem rögzült eléggé, hogy van némi korkülönbség. :D
    A témához kapcsolódva:
    - a nő esetében max. 4-5 évet talán el tudok képzelni, ha ő az idősebb
    - a férfi esetében max. 10 (bár már nekem ez is necces) - jó, tudom a kivétel erősíti a szabályt, de az én szüleim esetében a 11 év apu javára is fényévnyinek tűnik.

    Szerintem roppant nehéz időnként közös témát találni - régebbi zenék, régebbi filmek, olyan élettapasztalatok, amelyeket a másik nem élt át... - természetesen sarkítok, de időnként generációs problémák is előjönnek. A hasonló korosztály álláspontján vagyok - de, ez csak az én véleményem és igazából kiütést kapok azoktól a filmektől, ahol az egyik szinte mindent tud és tökéletes, a másik pedig olyan, mintha most csodálkozna rá a világra.
    Lehet, hogy huszonévesen még egy lány el tudja képzelni, hogy 40-50 évesen húsz egynéhány éves srácokkal az oldalán virítson, de ha 3x megkérdezik, hogy az illető a fia-e, vagy ne adj isten anyaként az ő fia kezd el járni egy anyjával szinte egykorú nővel, akkor tuti, hogy a megengedő, optimista szemlélet megváltozik.

    Keleten szinte minden típusú alkotásban (zene, film, manga, manhwa...) hemzseg a "Meg akarlak védeni!" és a "Mindent bele!" kifejezés - hozzá tartozik a kultúrához, életfelfogáshoz, csak sokszor frázisoknak tűnnek.

    A filmek esetében, ha nem tud max. 4 részben meggyőzni, hogy érdemes megnéznem, akkor nem pazarolok rá időt, illetve ami 20-21 részben képtelen elmondani egy történetet - bele sem kezdek. :D Ez halmozottan igaz a fiatal srác, idősebb nő típusúakra.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én most úgy gondolom, hogy nálam 4 évvel fiatalabb fiúval nem tudnék mit kezdeni, viszont idősebben már lehet legyezgetné az egóm, ki tudja. :D
      Szerintem is a 10 év azért elég választó korkülönbségileg, de vannak pozitív tapasztalataim ekkora korkülönbségekre. :D

      Én is általában 3 és 4 négy rész ami vízválasztó, bár volt már példa rá, hogy tovább is bírtam. :D

      Törlés