2018. január 21., vasárnap

21 nap Koreában - 15. rész ~Daejeon, Cheongju~

2015.08.04. Kedd

Az ablakon kinézve látom, bár igen korán van még, de ma is szép időre ébredtünk. Jó reggelt Daejeon (대전 – Taejon).
Vajon ma milyen csodás helyre megyünk?  De először még a reggeli XD Maga a hely nagyon tetszett, hogy választási lehetőséget adott, hogy hagyományosan földön ülve, vagy padon szeretne az ember enni.

Reggeli közben még mindig nem kaptuk meg a választ kérdésünkre.  Csak, hogy meglepi. Végül is mindegy, Daejeon is szép hely, biztos, nem fogunk ma sem unatkozni. A város Dél-Korea 5. legnagyobb városa, több mint 200 kutatóintézete van (Samsung, LG). Látványossága pl. Yuseong Hot Springs (유성온천지구), ahol este láblógattunk, A Daecheong-gát(대전댐)a Geum folyó partján, ami kényelmes pihenőhelyeket és sok turisztikai célpontot kínál, melyet 1975-80 között építettek. A gát által létrehozott tó környékén rengeteg nádas van, amelynek gazdag az állatvilága. Az éjszakai fényekben pompázó gát rengeteg látogatót vonz, romantikára vágyó párokat, akik az ún. LOHAS Happy Road-on sétálhatnak, amit 2009-ben építettek.
Ez egy kb. 1,5 km-es út, melyen végigsétálva élvezhetjük a vízben visszatükröződő hegy látványát, a vízimadarak sokaságát, a különböző parkok csodálatos növényvilágát (képek a netről). 
És itt egy csodás vidi is:  



Ott van a Hanbat Arborétum (한밭수목원),Korea legnagyobb mesterséges arborétuma, mely 394 000 nm-en terül el. Természetesen a kutatás mellett lehetőséget nyújt az idelátogatónak pihenésre a több mint 1000 fajta növénnyel rendelkező gyógynövényes kert, a sziklakert, a virágoskert. A környéken fenyvesek, juharfaliget, cserjések találhatóak. (kép a netről)
Daejeon a múzeumokban sem szűkölködik. A Yeojin Buddhista Művészeti Múzeumban (여진불교미술박물관) a koreai hagyományos és a modern buddhista művészettel ismerkedhet az ember. (képek a netről) 
Érdekes kiállításokat élvezhetünk a Valuta Múzeumban (화폐박물관), ahol nemcsak Korea, hanem más ázsiai és nyugati országok pénznemeit, bélyegjeit tanulmányozhatjuk.
A Daejeon Történeti Múzeum(대전역사박물관)állandó kiállítása a daejeoni konfuciánus tudósainak életével és kultúrájávalfoglalkozik.(kép a netről)

De a zene szerelmeseinek sem kell unatkozniuk, hiszen számukra ott a Yeonjeong Koreai Zenei és Kulturális Központja (대전시립연정국악원), ahol évente több száz előadást tartanak (kép a netről)

Mint kiderült, mi egyiket sem nézzük meg……Mi hegyet mászunk….Pfffffffff :D Ezért volt tegnap este a lábáztató program HAHAHAHA….Akkor menjünk hegyet mászni :D A majd két órás úton a jól megszokott, hegyekkel tarkított táj kísér minket a Daedunsan lábához(대둔산도립공원)
A 878 méter magas hegy Hoseo és Honam tartományt választja el. Csodálatos sziklacsúcsok, különös sziklák láthatók itt.
Nevezetes látnivalói pl: a Yongmungul barlang (용문울)(kép a netről)
A Taegosa templom (태고사),egybuddhista templom a Madaengdae gerincen, melyet WonhyoDae alapította a Silla időszakban. (’84-ben Nemzeti Örökség lett) A Koreai háborúban leégett, ’74-ben helyreállították. Vagy a Szurak-vízesés(수락폭포), mely 15 méter magasról zuhan alá. A vízesés tavában a látogató, akár meg is merítkezhet a meleg nyári napokon (kép a netről)
Legmagasabb pontja pedig a Macheondae csúcs(마천대), ahova kb. 60° - os dőlésű 220 vaslépcsőfokot (3 részletben) megmászva plusz egy kis sziklás részen át juthat el az ember a (képek a netről)

Maga a hegy több oldalról is megközelíthető, de az sem fog látványban hiányt szenvedni, aki „csak” afelvonóval felmegy, (sőt…és még kényelmesebb is :D ) majd onnan vaslépcsőkön keresztül mászik a magasba.. Mert mi ezt tettük. A felvonó a Daedunsan Provincial Parkban (대둔산도립공원)van. 1988-ban kezdték építeni a 927 méter hosszú kötélpályát, 2 évvel később át is adták a turistáknak. 20 percenként közlekedik, kb. 6 perc alatt ér fel, egyszerre max 51 főt szállít. A parkolóban már árusok tömege fogadott minket, enni-inni lehet bőven. Majd egy rövid emelkedő után megérkeztünk a felvonóhoz (cable car - 케이블카).
Kint egy cuki rózsaszín éskék mini felvonó állt a bejáratnál, bent pedig egy fotózáshoz kialakított modell és lépcsókép, amelybe, ha beálltál és jó szögből fotóztak, 3D hatás volt elérhető. Már innen is gyönyörű volt a kilátás.

Megvettük a jegyet és akkor libegjünk fel. Csodálatos volt a kilátás, a kékben-zöldben úszó a hegyek, az alattunk lévő zöld. Sikerült videót is készíteni az útról (drive linken) Igyekszem nem az összes képet ide feltölteni, hanem a drivera ;)                                                                 

Aztán megérkeztünk, ahol a Rooftop Prince sorozat szereplői: Park Yoo-chun, Lee Min-ho,Choi Woo-sik, Jung Suk-won „vártak minket” :D
Miután „erőt merítettünk” a fiúkból, neki is vághatunk a hegynek. A Gumgang – híd (금강구름다리) alá vitt minket a felvonó, így magához a hídhoz is kellett mászni. A vaslépcsők elég veszélyesek, csúsznak is, ráadásul nem tudom, ki tervezte, de még az én magasságommal is „óriásiakat” kellett lépni 1-1 foknál. Majd, ahol elfogyott a vaslépcső, a természetes úton mentünk tovább, ami szintén nem mindig volt könnyű, hiszen az évek során a természetnek és a turisták cipőinek köszönhetően néhol lekopott, csúszott. És persze a meleg párás levegő sem könnyítette meg a dolgunkat. Meg mindig jöttek szemből is. 
Aztán, elértünk a hídhoz, a látvány mindent elfelejtetett. Maga a híd egyszerre max 200 főt bír el. Átmentünk ezen a vashídon, ami a szélnek köszönhetően kissé mozgott is :D (van, vidi a driven, remélem, valamennyire hallható a szél) . És akkor úgy érzed „idenekemahimaláját” érzés elönt. Én igazán büszke vok kis csoportunkra. A friss levegő, a sziklák, erdők, csúcsok látványa erőt ad.   


Mehetünk majd tovább fel a csúcsra, a Macheondaera XD (távolabb le volt zárva vmi akadállyal, így oda erről az oldalról nem jutottunk fel, csak távoli képet sikerült lőni). Az a lépcső a Samseongyedan (삼선계단).
A 3 sziklához tartozik egy mese: egy koryoi miniszter, miután látta, hogy Koryo tönkrement, 3 lányával ide vonult, hogy élete hátralévő részét itt élje le. A lányok egyszercsak sziklává változtak és így fentről néznek le, mintha őrzők lennének.
                                                           
Sikerült megint rengeteget fotózni, annyira gyönyörű volt minden, bárhova is néztünk. Lefelé menet az „emeleten” megálltunk hűsölni, itt is magunkba szívtuk a kéklő hegyek látványát és lelibegtünk.
  
Lelibegés közben volt szerencsénk távolabbról is megnézni, mely hídon mentünk át. :D
A libegő lábánál sült ginszenget kóstoltunk. Itthon ettem már ginszengcunkrot, ittam teát, nem az én ízvilágom. Sült formában sem jött be :D
Ez pedig a hegy térképe
Állítólag megéheztünk a nagy hegymászásba, ezért ebédelni kellett menni.:D
Visszamentünk Daejeonba, egy olyan helyre, ahol fix összegért annyit eszel-iszol, amennyi jól esik és nem is drága, 11.800 won(~2900 huf) az ebéd, 15.800 won (~3800 huf) a vacsora, hétvégén 17.800 won (~4400 huf) egész nap. Igaz , ez egy steak house volt, az All that Barbeque(올댓바베큐), de szerencsére nem csak hús, hanem saláta, tészta és sok más finomság közül is választhatott az ember. Mivel már most szóltak, h este 6-kor vacsi, igen lightosra fogtuk az ebédet. Én rávetettem magam a dinnyére és a mangóra. Mangót ettem gyümölcsként, fagylaltként fahéjas almával és megint gyümölcsként. A dinnyével ugyanez volt. A párás melegben nem is kívántam mást, mint hideget és folyadékot. A dinnye és mangó különböző elkészítései bőven elegendőek voltak. 
Ebéd után irány Cheongnamdae.
A Cheongnamdae Elnöki Villa (청남대) a Daecheong-gát közelében (대청댐) található.
1983-ban épült egy 1,844,628.1 ㎡-es területen. Az elnökök a nemzeti ünnepek alatt és nyaranta látogatták ezt a helyet. 2003-ban megnyitották a közönség számára (természetesen az elnökök már nem járnak ide). Csodálatos kertben sétálhatunk, a több mint 3 km-nyi hegyi ösvényen vagy a 8 km-nyiHoban ösvényen, élvezhetjük a Daecheongho-tó látványát. A környező hegycsúcsok tökéletesen elrejtik a rezidenciát. 
A környéken lévő útvonalat az elnökökről nevezték el. Állítólag arról az elnökről, amelyik a legjobban kedvelte.
A legnépszerűbb út a Kim Yong Sam elnök útja, amelyről a golfpályára és a tóra nyílik csodálatos kilátás. A helyi múzeum , az Elnöki Történeti és Kulturális Múzeum (대통령역사문화관) különböző érdekességeket árul el az elnökökről, régi használati tárgyaikat, kapott ajándékaikat is megnézhetjük.  
Magába a házba is beléphetünk, megnézhetjük az elnöki hálószobát is akár. És eljátszhatunk a gondolattal, milyen lenne, ha mi lennénk az elnök és épp fontos telefon közben lennénk :D
Rengeteg filmet, sorozatot is forgattak itt. PL: Irist, The Presidentet, Káin és Ábelt.
A történeti idővonal táblán találtam egy magyar vonatkozást is 1989-ből. Február 1-én diplomácia találkozó volt a két ország között, (amelyet a kommunista állam szervezett – tehát mi)                           
                       
Nagyon kellemes volt ebben a parkban sétálni. Semmi rohanás, csend, nyugalom, no tömeg…
Következő állomásunk Cheongju (청주), ahol egyből vacsizni fogunk :D  Még mindig nem tudom megszokni ezt a nonstop evést. A mai vacsoránk sütőtökös és sajtos tészta, illetve édes pizza volt. Almás és áfonyás. Érdekes, de finom volt
Miután lepakoltunk a szálláson, meg akartak nekünk még mutatni egy helyet, ahonnan gyönyörű a kilátás az éjszakai városra. Megint szembe találtuk magunkat azzal, milyen keskeny utcákat tudnak építeni a koreaiak, ami még nem is lenne akkora probléma, ha nem mindkét oldalon parkolnának a kocsik néha és nem kacskaringós lenne.:D
Sooamgol obszervatóriumnál(수암골전망대) láthatjuk Cheongju városát, amely tele van csillogó fényekkel.
A középen elhelyezkedő 3 szív által körbeölelt padnak van-e története, vagy jelentése, nem tudom, de párok sokasága fotózkodikvele :D Állítólag a korlátra szerelmes lakatokat tesznek, én ebben a sötétben  nem láttam és nem is tapogattam végig :D
Közkedvelt filmes terület a környék. Káin és Ábel, Baker King, Kim Tak Gu
Innen lesétáltunk a két emeletes Full Moon kávézóba (풀문커피), mert meg kell kóstolni a bingsu tortát(빙수케이크):D Nem nagyon tudtunk választani, így babpasztás és sajtos változat is került elénk …Ez a bingsu ebben a formában is nagyon finom 



Kényelmesen hazasétáltunk. Reggel sokáig aludhatunk. A büfé csak ½ 9-kor nyit.  Jó lesz kinyújtani a lábainkat. Ráadásul a hagyományos földön alvás helyett ma ágyban alszunk :D Sokcsillagos napnak sokcsillagos befejezése…..

További képeket és videókat láthattok ezen a  >> Drive link <<-en :) (folyamatosan frissül majd, csak várjatok egy kicsit, hogy betöltődjenek a mappák)



Írta: ~msandingo~

2 megjegyzés:

  1. Jó kis utazás volt ez is :)
    Én valószínűleg nem mentem volna át a hídon, de még a hegyet sem másztam volna meg, mert tériszonyom van! Szédülök, émelygek és folyton az az érzésem van, hogy leesek. Gratula, hogy Te meg tudtad csinálni! :-)
    Biztos pazar volt a látvány, ahogyan írtad is!

    Ezeket a sütiket milyennek kell elképzelni? Főleg itt a végén. Édesnek, sósnak? Elnézést, de semennyire nem vagyok otthon a koreai ételeket illetően.
    Köszönöm!

    Üdv,
    GTO

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia GTO!

      Bocsánat, hogy csak most válaszolok. Nem kell elnézést kérned, mert kérdezel :D Ezek a sütik édesek, de nem émelygősek. Még a babpasztás változat alapanyaga is sajttorta volt. Kicsit parfétorta jelleggel. És a sima sajttorta tetején a sajtdarabkák sem voltak sósak . Kellemes , lágy ízű. Csak a babpasztának van egy jellegzetes íze, amit nem mindenki kedvel. Hiszen megvan a bab igazi szárazabb ízvilága benne. Úgynevezett azuki babból készítik (itthon is kapható), főzik, édesítik. Úgy gondold el, mintamikor a babot szétnyomod.

      Törlés