2016. október 26., szerda

Whaleményem szerint...Korea (1. rész - Busan)

Mint azt láthattátok facebook oldalunkon, 2016. szeptember 24. - október 7. között Koreából került feltöltésre pár kép, ami a koreai sorozatok világához kapcsolódik. Sajnos mind a hárman nem tudtunk egyszerre kimenni, így most csak az én tollamból olvashattok pár sort, amivel direkt a blognak készültem kint létem alatt :)
Már a repülőről leszállva biztosítottak afelől, hogy a Hallyu országába érkeztünk, legalábbis ahol a Lotte vagy a Paradise Casino előkerült, ott Kim Soo Hyun vagy Lee Min Ho is biztos megjelent :)

Azonban mások is feltüntek néha meglepő környezetben, itt például a bőröndkocsik elején mosolygott vissza ránk Ji Sung, egy pihepuha ágymatracot reklámozva :)

De haladjunk csak időrendi sorrendben, szóval a reptérről irány Busan (9.24-9.27) :)

Korea második legnagyobb és a világ 5. legforgalmasabb kikötővárosa, így tökéletes nyitány volt a "milyen is egy nagyváros" hangulat befogadására. Sajnos ezévben eléggé rájár a rúd a városra, mivel pont előttünk 2 földrengés is volt, utánunk egy héttel pedig a Chaba tájfun tépázta meg ezt a fantasztikus várost.

Az incheoni nemzetközi reptérről vonatra szállva (Igen, a KTX-re, és nem...nem láttunk zombikat közben) 3.5 órás úttal értünk a pályaudvarára, ahonnan is újabb 1 órás metrózással jutottunk ki a nyaraló/kaszinó kerületéig, ahol is a gyönyörű Haeundae homokos partja várt minket.
Haeundae - Napkelte
Haeundae - Naplemente











Amint a földfelszínre értünk a metróból, megállapíthattuk a tényt, hogy Song Joong Ki sehova sem mehet úgy sörözni, hogy ne fusson saját magába.

Esti programnak elterveztük, hogy elmegyünk a gyönyörű 광안대교 (Gwangandaegyo) hídhoz,
mikor is pont belefutottunk a part mentén húzódó  Movie Star utcába, ahol is sok ismerőssel találkoztunk.
Többek között Lee Byung Hun, Lee Jong Suk és Kim Soo Hyun tenyérlenyomatával büszkélkedik a fal,



de részletes felsorolást is kaptunk arról, hogy melyik évben, Haeundae melyik részén forgattak filmet vagy doramát.



Ezek után következő nap a színes házacskáiról híres Gamcheon Culture Village  felfedezése volt a terv, így reggel újult erővel indultunk meghódítani a meredek kis utcácskákat.
Ezen kis városrészt ismerhetik sokan, akik kedvelik a Running Man műsort, ugyanis előszeretettel mennek oda különböző feladatokat teljesíteni a műsor alatt. (kép a netről)

Miután legyőztük a röpke kis 190 lépcsős utcácskákat, a belváros felé vettük az utat, ahol is elsőrendű célpontunk a BIFF Square (Busan International Film Festival) volt.
A filmszalag mintájú járdákon tekeregve kis táblákra lettünk figyelmesek, szintén kéz illetve aláírás lenyomattal, melyeknél 1-1 ismerős, hazai név is előkerült.




Mikor az utcai ételárusok gyűrűjéből kikavarodtunk, azonnal a kozmetikai márkáktól hemzsegő shopping street-re jutottunk, ahol is a KPOP világ vette át a helyet.
Először CNBLUE Yong Hwa-ba futottunk,
majd GD (BIGBANG) új illatával
és a SHINee srácokkal fémjelzett kozmetikai márkával is találkoztunk.
Persze a kávézók sem maradhatnak ki a sorból, ahol is egy szintén ismerős plakátba futottunk.
Miközben nagy hévvel kerestük a Busan toronyhoz vezető utat, nagy MBC-s kocsikkal találkoztunk, ablakában a Shopping King Louis táblájával és az egyik cipőbolt előtt szinte sikított a tömeg, így konstatáltuk, hogy hopp...ez egy forgatás :) Nagyban fürkésztük a tömeget, hogy mikor látjuk meg Seo In Guk-ot, de mint kiderült, a sikító lány tömeg az egyik színésznő miatt sikított (igen....nők a nőkért xD ). Sajnos úgy védték az alanyt, mintha ő lenne az angol Királynő, így nem tudtuk pontosan megállapítani, hogy ki is volt az, így mivel az eső is elkezdett esni, szét"zavartak" minket a biztiőrök :) (azért az egyik ott parkoló kocsi nem volt semmi xD)
Hazafelé menet bementünk a Lotte Mall-ba, ahol is egy gyógyászati termékeket forgalmazó boltnál Min Ho próbált rávenni minket a speciális vitaminok beszerzésére, de csak a szórólapig jutottunk :)

Doramás/KPOP-os élményeink Busanban itt véget értek, ám pár szót engedjetek meg mondani magáról a városról, illetve az emberekről is.

Legelső élményünk már a KTX-ről leszállva betalált, ugyanis annyira nem jár sok turista Busanba (inkább ugye a főváros a cél), hogy mindenki azonnal megbámult minket és kedvesen le lettünk amcsizva is. 
Majd miután megtapasztaltuk, hogy bőrönddel szinte esélytelen tömegközlekedni, egy nagyon jó élményünk is lett, ugyanis egy csapat ahjussinak megesett rajtunk a szíve, és beszélgetésbe elegyedett velünk, és mikor kiderült, hogy tudunk kommunikálni a nyelvükön, azonnal a szárnyaik alá vettek minket és amikor át kellett szállnunk egyik vonalról a másikra, készségesen ők cipelték át a lépcsőkön a 10+ kilós bőröndjeinket és még a helyes irányba is felszálltak velünk, jelezve, hogy mikor is szálljunk le. (azonban nem fenékig tejfel az időskor...azok az ahjummák....RETTEGJETEK tőlük, ha tömegközlekedve mentek :D )
Amint a koreai nők elérnek egy bizonyos életkort, valahogy harcos amazonokká válva szó szerint törnek utat maguknak a metróra/buszra felszállva és leszállva is :D
Mivel kint ugye hatalmas tisztelet övezi az időseket, így senki sincs aki kicsit is "helyre tenné" őket a közlekedési morált illetően, dehát ne akarjunk azonnal megreformálni semmit :D
Persze nagyon kedves ahjummákkal is találkoztunk, főleg Busanban, de az átlagtól tényleg rettegni kell utazás közben :D vagy legalábbis jó ha van egy kis élethez való ragaszkodásod... Először persze mi is mindenkit magunk elé engedtünk, vártuk, hogy leszálljanak előttünk a metrón, majd pár nap edzés után rájöttünk, hogy vagy megyünk vagy ott maradunk. 
Utazásokat leszámítva 2 teljes napunk volt Busanban, de egy hetet is simán ott maradtunk volna még, dehát hívott minket a főváros, így következő bejegyzésben Szöulról adok majd egy kis leírást :)
Amiket mindenképpen ajánlok megtekintésre ha Busanba jutna valaki:
해동 용궁사 (Haedong Yongguksa Templom) : egy gyönyörű sziklaszirte épült buddhista templom

- 오륙도 (Oryukdo szigetek) : Varázslatos szigetecskék egy helyes kis világító toronnyal

- Busan Tower : lenyűgöző kilátás Busanra egy eszméletlen magas toronyból

- Gamcheon Culture Village : színes házacskák a hegy oldalában (2.000 wonért lehet egy térképet is venni, melyen pecséteket gyűjtve egyes helyeken ingyen képeslapot kaphatunk, miközben játékosan vezet végig a "falucskán")


Írta: ~Sophie~



10 megjegyzés:

  1. Köszönöm ezt az érdekel útleírást! Nagyon tetszett! :D Üdv:jasabel

    VálaszTörlés
  2. Nagyon tetszett, kösziiiii :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó! Köszönöm, hogy megosztottad velünk az élményeidet!

    VálaszTörlés
  4. Élvezettel olvastam. Köszönöm

    VálaszTörlés
  5. Nagyon klassz lehetett! Várom a következő részt! :)

    Kérdés: Ti beszéltek koreaiul? Nem is tudtam. O.O

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy fogalmaznék, hogy próbáljuk tanulni :D És most valamennyit sikerült kamatoztatni is belőle, ami újabb erőt ad a továbbiakra ;)

      Törlés
  6. Sziasztok!
    Nagyon élvezetes út lehetett, én pedig nagyon nagy élvezettel olvastam ezt az üdítő beszámolót.gyomar :-)

    VálaszTörlés
  7. Köszönöm a leírást, érdekes volt nagyon :)

    VálaszTörlés
  8. Köszönöm mindenkinek a kedves visszajelzéseket, rajta vagyok a következő részen is (Szöul), csak még szerkesztés alatt áll :)

    VálaszTörlés